Virág Judit Galerie und Auktionhaus

(5) Tavaszi aukció

Olaj, vászon, 54x34 cm
Jelezve balra fent: Hollósy München 1887

A művész, mint minden szellemi tevékenységet folytató ember, csak azt a törvényt követheti, melyet Isten és a természet vésett a szívébe, semmi mást. Senki nem segíthet neki, magának kell magán segítenie, és eképpen nem lehetséges számára külső jutalom sem, mert semmit nem ér, amit nem önmagáért hoz létre. Éppen ezért nem parancsolhat neki senki, és nem is írhatja elő számára az utat, amelyen járjon."
Schelling lényegbevágó szavait Werner Hofmann idézi a tizenkilencedik század művészetéről írott kiváló könyvének utolsó fejezetében (Werner Hofmann: A földi paradicsom. Budapest 1987. 255.) A meghasonlott évszázad magára maradt művésze egyedül keresi a számára egyetlenként elfogadható utat a kor stíluspluralizmusában. Már ha egyáltalán felismeri, hogy választania kell a Historia és a Natura kínálta lehetőségek között. Van akinek ez a választás könnyen ment, konfliktusok nélkül, talán mert egyéniségének adottságai, neveltetésének körülményei egyértelműen valamely irányba vonzották. Rippl- Rónai, Mednyánszky, de akár Csontvárt' is szinte pályájuk kezdetétől rátaláltak arra a hangra, amelyen maradéktalanul ki tudták fejezni magukat. Ugyanezért a választásért Hollósy Simonnak keményen meg kellett küzdenie. E küzdelem egyes állomásait jelzik a képek, ám valóban csak jelzik, mert életművének első másfél évtizedéből nagyon kevés képet ismerünk csak. A Németh Lajos által öszszeállított Hollósy Simon műveinek jegyzéke 1887-ig bezárólag 37 képet sorol fel. Ezért különösen örvendetes egy olyan műnek a felbukkanása, amelyik Hollósy naturalista látásmódját példaszerű tisztasággal állítja elénk. Az 1887-es évszámot viselő Férfiakt-ot, mely nem szerepel az eddig ismert műveinek sorában, feltehetően frissen megnyitott iskolája számára készítette, mintadarabként. Pár évvel ezelőtt, a MNG akkori bírálatán megfordult az itt látható mű párdarabja, egy, a fekete-fehér fotó alapján ítélve hasonló Női akt. E kettőn kívül ismeretes egy 1881-ben festett műtermi akttanulmány, egy akadémiai stúdium az úgynevezett anatómiai aktok sorából.
A férfitest meztelen, vagy minimális elfedettséggel való ábrázolása a tizennyolcadik század végéig a művészettörténet kiemelt jelentőségű témái közé tartozott, és sokkal nagyobb számban fordult elő, mint a női megfelelője. Akár valamely mitológiai téma keretében, akár a keresztény ikonográfia rendjébe illesztve, a szép férfi akt sokféle tartalmat sugallhatott, kezdve az erő és a hatalom megjelenítésétől a társadalmi szépségeszmény megtestesítésén át a nyilvánvaló vagy rejtett erotikus konnotációkig. E tartalmak közvetítésében a kontextusnak ugyanolyan jelentős szerepe volt, mint az alak közvetlen megformálásának, az elfogadott stílushoz való igazodásnak, vagy az attól való eltérésnek, de még a tanulmány jelleggel készült ábrázolások is többé-kevésbé eleget tettek a valamelyik nagy témába tartozás követelményének. Ezért jelentett nagy újdonságot - nem egyszer botrányt is okozva - a naturalista aktok megjelenése. A naturalizmus ugyanis a dolgok megtisztítását, magukban való ábrázolását tűzte célként maga elé, tagadva a stíluskövetelmények jogosultságát, amely ugyanakkor nem akadályozta meg egy jól definiálható naturalista stílus kialakulásánakfolyamatát.
Hollósy, aki tisztességes akadémiai képzettség birtokában engedett a francia naturalizmus csábításának - különösen Courbet, Miller és Bastien-Lepage festészetét tekintette példaértékűnek - a valóban természetelvű festészet híve volt. Nem a természeti látvány formáinak másolását, hanem működésének elveit kutatta és ajánlotta tanítványai figyelmébe. Ugyanakkor nem győzte hangoztatni egyes régi mesterek, különösen Holbein jelentőségét, akit - akárcsak Wilhelm Leibl - a modern látásmód egyik őseként tisztelt. 1886-ban alapított iskolája, amelyet eredetileg az akadémiára való bejutást előkészítő kurzusként indított, egyre nagyobb tiszteletnek örvendett az új festészet iránt érdeklődő fiatalok körében."Hollósy folyton 'formaérzékről' magyarázott - emlékszik vissza a nála töltött évekre egyik tanítványa. Közben óvott a túlzásoktól (nicht übertreiben!), óvott a száraz, erőltetett stílustól, állandóan arra figyelmeztetett, hogy a vonalak, a vonalvezetés, az ecsetvonások frissek legyenek." Szavainak demonstrálását szolgálhatta az itt látható Férfiakt is, amelyik tárgyilagos, elemző jellege dacára sem nélkülöz bizonyos költői hangulatot. Magánya és a néző tekintetének való teljes kiszolgáltatottsága a középkori Krisztus-ábrá- zolások megrendítő nyerseségét juttatja eszünkbe.

B.J.