Központi Antikvárium

162. Könyvárverés

Wesselényi Miklós (1796–1850) Freywaldauban (1947-ig Frývaldov, ma: Jeseník, Csehország), 1848. október 26-án kelt levele rozsnyóbányai és budaméri Újházy Lászlóhoz (1795–1870), amelyben az 1848 őszén Erdélyben végigsöprő parasztfelkelésről tájékoztatja a kormánybiztost és aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy ha nem rendezik Erdélyben a helyzetet, a szabadságharc sikere is veszélybe kerülhet. Habár ekkor már megtörtént Erdélyben is a jobbágyfelszabadítás (1848. június 18-án), a parasztmozgalmak őszi hulláma a magyar forradalom és a bécsi kormány között kirobbant ellentét kapcsán erősödött fel újra: az elégedetlenség nagyrészt a bécsi udvar tevékenysége következtében terjedt el a magyar és román ajkú népesség körében. A felkelés hamar véres lincselésekbe torkolott, udvarházakat és kastélyokat ostromoltak meg és az összefogdosott nemesi családokat elhurcolták, sokakat meggyilkoltak. Nem maradtak ki a Wesselényiek zsibói és más birtokai sem a felkelésből. A Zsibóra küldött bakót elfogták és megkötözték, majd a református papot vették üldözőbe, aki hiába menekült Wesselényi kastélyába: elfogták, és megkötözve, megkínozva vitték Naszódra Urban alezredeshez, aki a magyar szabadságharc elleni megmozdulások szervezésének egyik kulcsfigurája volt. Feltehetően erre az eseményre gondol Wesselényi, amikor levelében „borzasztó kegyetlenségekkel összekötött lázadás”-ról beszél. Elpanaszolja, hogy a Honvédelmi Bizottmány nem válaszol a leveleire és nem is tesz semmit a felkelés elfojtása érdekében. Újházyt kéri, hogy járjon utána Kossuthnál – aki akkor az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke volt – hogy megkapta-e Wesselényi leveleit és hogy szándékoznak-e megfelelő lépéseket tenni a lázadás elfojtására. Újházyt Kossuth 1848. szeptember 28-án nevezte
ki Pozsony vármegyei országos biztossá, aki azt a fontos feladatot kapta, hogy erősítse meg Északkelet-Magyarországot. Újházy októberben csatlakozott az osztrák területre lépő magyar hadsereg táborához és részt vett a schwechati csatában is. Wesselényi tehát jól érezte, hogy Újházy az OHB közvetlen környezetében tartózkodik, ezért őt érdemes keresnie. Wesselényi szeptember végén Freywaldauba menekült családjával és saját elhatározásából nem kívánt aktívan részt venni a fegyveres harcokban, erről előzetesen tájékoztatta Batthyányit és Kossuthot is. Amikor azonban a felsőház október 10-én határozatban visszarendelte az összes engedély nélkül eltávozott képviselőt, a listára Wesselényi is felkerült. Wesselényi ezt is szóvá teszi levelében és szabadkozik, mondván „nem a hon védelmébeni személyes részvét nem akarása, hanem az arrai képesség részént köztudatban lévő, részint Priesnitz által is bizonyított hiánya okoza azt, hogy honunkban nem vagyunk, vagy oda nem sijetünk”. Tehát politikai és egészségügyi (a Gräfenbergben tevékenykedő Vinzenz Priessnitz Wesselényi hidegvizes kezelőorvosa volt a 1838 óta) okokra hivatkozik az ekkor már idős Wesselényi. Bár az OHB október 20-án levette a visszarendelési listáról Wesselényit, azonban e levél tanúsága szerint Wesselényi erről még nem tudott. Ez az eset, az őszi erdélyi lázongások és kifejezetten a Zsibó környéki események nagyon megviselték a betegeskedő Wesselényit. Mindkét témában több levelet is írt és meg halála előtt is keserűen és értetlenül állt az események előtt. A levél további érdekessége, hogy tanúskodik az országban a szabadságharc miatt akadozó, majd teljesen megszűnő postahálózatról is.
Két lap, másfél beírt oldal, Wesselényi sajátkezű aláírásával, a levél szövege azonban nem Wesselényi kézírása, hanem feltehetőleg diktálta, erősen megromlott látása ugyanis ekkorra már nem engedte meg, hogy saját maga írja a leveleit. Rányomott viaszpecsét töredékével, a külzetén Wesselényi kézírásos címzésével: „Wesselényi Miklós Közép-Szolnok megye főispánjától Fő-Ispán és Kormányi- biztos Ujházi László Úrnak Pozsonyba.” Továbbá záradék Wesselényi aláírásával, amelyben engedélyezi a levél kibontását a Pozsony megye fő- vagy alispánjának, arra az esetre, ha Újházy távol lenne.