Központi Antique Book Shop

162. Könyvárverés

Wesselényi Miklós (1796–1850) levele Széchenyi Istvánhoz, amelyben anyja, nagyatádi Cserey
Ilona haláláról értesíti (Zsibó, 1831. december 26.). A levél törzsszövege nyomtatott, voltaképpen egy gyászjelentés, viszont a megszólítás („Kedves Barátom!”) és az elköszönés („barátod: Wesselényi Miklós”) Wesselényi saját kézírásával, ezen felül egy helyen Wesselényi által beírt résszel, valamint a nyomtatott szövegben néhány apró kézírásos javítással.
A levélből kiderül, hogy anyja „16 napig tartott tüdő kelevényből származott nyavalya” (vagyis tüdőgyulladás) következtében hunyt el december 16-án délután 1 órakor, 77 évesen. A nyomtatott szöveg formális jellege ellenére is figyelemreméltó, hogy Wesselényi szavai harmonikus anya-fiú kapcsolatról tanúskodnak, látható őszinteséggel vall elhunyt anyjáról, még ha ez nem is könnyű:
„vérző sebeimet írásom minden betűjével marczongolom”. Ez nem pusztán formalitás, Cserey és fia között valóban szoros kapcsolat volt, ahogy Trócsányi Zsolt, Wesselényi monográfusa írja, Wesselényi anyja halála után „napokon át alig van magánál: nem eszik, nem alszik, félnapokra az erdőkre rohan kóborolni, anyja gyászjelentését is csak december 26-án, egy héttel a temetés után fogalmazza meg. De még jó másfél-két évvel később is úgy gondol vissza anyja halálára, mint amivel elszakadt a magánélet utolsó lánca is, amely a földhöz kötötte, csak hazája boldogsága s az emberiség ügye köti az élethez”.
A levél második felében Wesselényi felidézi anyja és apja fiatalkori hányattatásait: a házasságuk körüli nehézségeket (Wesselényi református, míg Cserey eredetileg római katolikus volt), anyja református hitre térését, ami a korszakban szintén nagy ellenkezést váltott ki, valamint apja kufsteini raboskodását, amely az idősebb Wesselényi politikai pályafutásának voltaképpeni alapjául szolgált. A társadalmi-közéleti bonyodalmakat ráadásul családi tragédiák sora is tetézte: a fiatal pár több gyermekét is korán elveszítette ezekben az években, amelyről a gyászlevél szintén beszámol. A gyászoló fiú felidézi ezen kívül anyja helytállását apja 1809- ben bekövetkezett halála után és különösen, ami ifj. Wesselényi Miklós nevelését illeti. Mindezek jelentősége azért is különösen fontos, mivel szüleinek fiatalkori és későbbi hányattatásai, az udvarral szembeni sérelmeik nagyban befolyásolták a fiatalabbik Wesselényi politikai világnézetét, világképének alakulását.
A családi vonatkozások mellett jelen levél a címzett szempontjából is érdekes: Wesselényi és Széchenyi István kapcsolata jól dokumentált: kettejük viszonyát az 1820-as évek második felétől számos nézeteltérés terhelte, ez épp ezidőtájt, 1831 során fordul élesebbre, kifejezetten politikai-taktikai természetűre (Trócsányi Zsolt megfogalmazásában: „a kormánnyal, a műveletlen megyei nemesség nélkül – vagy nem bízni a kormányban, s a megyei nemességre támaszkodva elérni annyit, amennyit ez még támogat”). A kettejük közötti nézeteltérés ráadásul éppen akkor jutott csúcspontjára, amikor Wesselényi anyja már halálos beteg: Széchenyi december 5-i vádaskodó hangvételű levelét tehát különösen érzékeny időszakban kapta kézhez. Wesselényi és Széchenyi barátságát sajátos módon épp Cserey Ilona halála állítja helyre, vagy legalábbis mérséklődik a kettejük közötti ellentét, Cserey halálhírére Széchenyi január eleji levelében már békülékenyebb hangvételt ütött meg. Wesselényi pedig anyja halála után nem maradt huzamosabb ideig Zsibón, hanem hónapokat töltött Magyarországon, így több ideje és lehetősége nyílt együttműködni Széchenyivel és belefolyni a politikai életbe, amely Széchenyi meglátása szerint már olyan régen esedékes volt.
Jelen levél tehát Wesselényi életének mind családi, mind politikai szempontból jelentős pillanatára világít rá.
Két oldal, vékony fekete keretezéssel, nyomtatott szöveg, Wesselényi kézzel írt kiegészítéseivel és javításaival. A külzetén Wesselényi kézírásos címzésével: „Méltóságos Széchenyi István Urnak. Pesten”, valamint Wesselényi fekete viaszba nyomott gyűrűspecsétjével.