Virag Judit Gallery and Auction House

(3) XIX. Századi mesterművek és Zsolnay kerámiák

Olaj, karton, 48x67 cm
Jelezve balra fent: Vaszary J.

Kiállítva:
-KUT 3. Nagy Kiállítás, 1926. Ernst Múzeum
-Neuzeitliche Ungarische Ausstellung. Nürnberg, Morishalle, 1929. 389. tétel
-Szépművészeti Kiállítások Magyar Mesterek Műveiből. Vándorkiállítás-sorozat (Győr, Sopron, Nagykanizsa), 1931.

Vaszary János művészetében jelentős változást hozott 1925-ös párizsi útja. A fekete alap helyett fehérre kezdett festeni. László Gyula visszaemlékezése szerint „a festőkés helyett, és vastag festéktömegek helyett széles ecsettel fest és vékonyan, szinte vízfestés-szerűen viszi fel a vászonra a terpentinnel oldott olajfestéket.” Persze a változás jelei már korábban felfedezhetők, mégis az 1925-ös út egy új stílus kialakításának ígéretét hozta, melynek kiteljesítése az elkövetkezendő éveken át lényegében Vaszary haláláig tartott.
A Versailles (1925) című festmény már az új program jegyében készült, és azoknak a ritka képeknek a sorába tartozik, melyek elsőként tudósítanak a művész festészetében megjelenő újításokról.
Egy tavaszi napon Versailles parkjában kényelmesen sétáló társaságot láthatunk. A szokványos jelenetben mégis van valami különös, ami kiemeli a képet a hétköznapiságból. Szerencsére rendelkezésünkre áll a festmény alapjául szolgáló tusrajz-vázlat (MNG Grafikai osztály), mely a kulcsot adhatja a helyes értelmezéshez. A rajz minden valószínűséggel a helyszínen született, datálása szerint 1925. IV 23-án. Pillanatnyi festői rögzítése a látványnak, pontosan abból a nézetből, ahonnan a festmény is készült. A részletek többnyire megegyeznek a festményével, szembetűnő különbséget az utóbbi javára az épület nagyobb távlatba történő helyezése, illetve az alakok feltűnése jelenti. A tágabb perspektíva alkalmazása lehetőséget adott a festmény alaphangját meghatározó élénk zöld kiterjesztésére, ennek következtében azonban a kompozíció egyensúlya megbillent, az előtér üressé vált. Megoldásként a zöld ellenpontjául, kompozícionális elemként művész figurákat festett a képre. Vaszary vázlatkönyvében fennmaradt rajzok szerint, ugyanezen a napon, tehát április 23-án különböző zsáner jeleneteket, mint például babakocsi körül ülő beszélgető nőket is rögzített, sőt ugyanitt hosszas megjegyzéseket közölt a párizsi nők divatos viseleteiről. (MNG-Adattár, 62501954) Képünk sétálói furcsa kettősséggel rendelkeznek, létük egyszerre valós és fiktív, hiszen a kor szerinti divatnak megfelelően öltözött előkelő urak és hölgyek megjelenítését elsősorban a forma hívta elő, tartalmilag lényegében nincs kapcsolódásuk a képhez. Ornamensként utólag, kollázsszerűen szinte „ráragasztva” kerültek rá a festményre. Ezt a feltételezést erősíti, és a mester alkotói módszerére világít rá az alábbi két történet:
Révész István, Vaszary János jó barátja, mecénása, lényegében művészi hagyatékának örököse, a következőképpen számolt be Az assisi Szent Ferenc templom (1934) című kép keletkezéséről. „Vaszary szénnel felvázolta a képet, s azután széles ecsettel odafestette a mérges-kék eget, a többi színt ahhoz igyekezett hangolni. De napról napra halasztódott a kép befejezése, mert akárhogyan is fokozta a meleg okkereket az épületeken, ezek nem bírták úgy egyensúlyozni az égkékjét. Egyszer csak telefonál Révész Istvánnak, hogy a kép készen van, átvehető. Ekkor látta a megrendelő, hogy az előtérbe illesztett piros taláros pap égő színe adta meg végül is a kép egyensúlyát. Előzőlegez nem volt ott.”
Egy másik történet szerint egyik tanítványának, aki éppen egy tájképet festett, a következőket mondta a mester: „... a tájkép felborul, ide még egy fa kellene az ellensúlyozásra. Vajszada (ti. a tanítvány) rámutatott a tájra, hogy ott nincs fa. De van a háta mögött, mondta Vaszary, azt fesse oda.” (László Gyula)

Egy Versailles-ban eltöltött nap élménye számos képi variációt eredményezett. (Révész gyűjtemény, Eisenberger Jenő gyűjteménye) Az utólagos ráfestést bizonyítja az egyik olajváltozat, ahol a művész a „túl sok” méregzöld egyensúlyozására sétáló alakok kontúrjait festette rá, melyeket végül nem töltött ki színnel, talán abból az indíttatásból, hogy az üres-teli színfelületek játékát kihasználja. Szellemes megoldást mutat képünknél a két hármas csoport létrehozása, az egyik oldalon két férfi vesz közre egy nőt, a másik oldalon egy férfi kísér két nőt, mégis ruhájuk színe, illetve viselkedésük alapján egy társasághoz tartozónak vélhetjük őket. (A fekete és a rózsaszín egymásnak felelget.)
A festmény létrejöttének folyamata tehát a következő: a szabadban rögzített mesteri vázlata látványt másolja. Az ebből kiinduló festmény azonban már a festészet absztrakt törvényei által meghatározott mű, ahol a valóság csak az élmény közvetítésére szolgál. Petrovics Elekhez írott levelében Vaszary így nyilatkozik a természet utáni festésről: „Egyáltalán, mint soha, most se tudtam a természetet képnek tekinteni, ahogy megjelent, hanem átalakítottam.” (MNG Adattár, 2193/1928)
Vaszary feljegyzéseiböI kitűnik, hogy párizsi tartózkodása alatt rengeteg képszalont látogatott meg, ahol inspirációkat szerezhetett festészete számára. Észrevételeit, hol skicc, hol írás formájában rögzítette. A tájképfestéssel kapcsolatosan a vékony rétegben, lapos, széles ecsetvonásokkal történő módszert említette, illetve a folthatást emelte ki. Képünk a friss élmények, benyomások hatása alatt készült el. Az áttetszőséget hangsúlyozta az alap kihagyásával, így a kilátszó rusztikus felület a kép alkotóelemévé vált.
A művész a Salon des Indépendants termeit járva a következőket állapított meg: „Amint tovább haladunk, lépésről lépésre nő biztonsági érzetünk; ezt a posztimpresszionistáknak köszönhetjük. A kiállításra nézve döntő jelentőségű, hogy az a piktúra van legerőteljesebben képviselve, mely a látható világon épül fel, tehát az optika és a dekoratív művészet eszközeiről hat.” (Párisi napok, 1925)
A kortársak közül ekkor az École de Paris posztimpresszionista képviselői többek között Matisse, Van Dongen, és Dufy jelentették számára az értéket.
Vaszary Párizsban sorra látogatta a divatos műkereskedőket, volt többek között Cheronnál, Rosenbergnél. A magabiztosság, lelkesültség jellemezte ebben az időben. Anyagi helyzetének javulása lehetővé tette hosszabb külföldi tartózkodásait is, a magángyűjtők és kereskedők szívesen vásároltak tőle. Művészi tekintélye itthon is megnőtt, a KUT legbefolyásosabb tagjaként vett részt az 1926-os harmadik tavaszi nagy bemutatón. Ezen a csoportkiállításon egyértelműen az ő festészete játszotta a főszerepet, művei egy egész termet betöltöttek, sőt elszórtan a többi teremben is kiállított grafikákat. Az utolsó év (1925 tavaszától) művészi termését mutatta itt be. A Versailles téma több variációja mellett többek között a Café de la Paix teraszán, a Mistinguette című munkákat láthatta a közönség, melyek szintén párizsi életének eredményei. Ha képzeletben körberaknánk festményünket ezekkel a könnyed, a mondén világ inspirálta művekkel, egy közös vonás a műfaji különözőség ellenére rögtön kitűnne: ekkor készült képeit a megszerzett szakmai tudás magabiztos alkalmazása, a korlátozás nélküli alkotói szabadság és a leleményes invenció páratlan egysége jellemzi.

K. A.