Virág Judit Galerie und Auktionhaus

(3) XIX. Századi mesterművek és Zsolnay kerámiák

Olaj, vászon, 142x114 cm
Jelezve jobbra lent:f. Lotz K. 1902

Proveniencia:
-1933-ban és 1938-ban Dr. Reiss Jenő gyűjteményében.

Kiállítva:
-Lotz Károly emlékkiállítás. Műcsarnok 1933. IX.terem, 296. tétel

Reprodukálva:
-Lotz Károly emlékkiállítás. Műcsarnok 1933, Psyche képaláírással.

„Volt egyszer egy ország és annak királya meg királynéja. Volt nekik három világszép lányuk, de akármilyen csuda gyönyörű volt is a két nagyobbik, mindenek hiedelme szerint mégiscsak fölért hozzájuk az emberek ünneplő magasztalása, de a legkisebb lány tündöklő ragyogó szépsége előtt a szegényes emberi szóvirágok halvány dadogásba bágyadadtak.” Ezekkel a szavakkal kezdi Ámor és Psyche történetének meséjét a második században élt, numídiai Apuleius Az aranyszamár című regényében, mely valójában kerettörténet, teletűzdelve a korabeli mesevilágból és a „miletosi mesék” néven ismert novellafüzérből átvett elbeszélésekkel. Az Ámor és Psyche, a Hamupipőke és számos más európai mese őse, messze kimagaslik a kötetből. „Csodálatosan finom és édes történet, különös, pazar, dekadens, túlfűtött és ritmusokkal kacérkodó nyelven.” - vélekedett Babits Mihály Az európai irodalom története lapjain.
A mese röviden a következő: a szépséges királylányt oly túlzóan dicsérik és magasztalják az emberek, nem átallván Vénus ragyogásához mérni őt, hogy a szerelem fenséges istenasszonya éktelen haragra gerjed, és arra kéri szárnyas, szeleburdi fiát, Cupidót avagy Amort, érje el, hogy a leányt eméssze lobogó szerelem egy kivetett, becstelenségre és nyomorra kárhoztatott férfi iránt. Telik-múlik az idő, nővérei rendre férjhez mennek, Psyche szerelméért azonban senki nem jelentkezik. Elkeseredett apja kérdésére így felel Apollo, a miletosi isten:

Vidd Fel az égretörő hegycsúcsra királya leánykát,
S gyászfátyolba borítsd, minta halál jegyesét
És ne reméld, hogy a férje halandó törzsbeli sarj lesz,
Rettenetes szörny lesz, kétszínű bajkeverő (...)

Halottas menyegzői ünnepségek után Psychét egy kiálló szirtre kísérik és magára hagyják. Zephyrus szelíd szellője vigyázza ott, majd enyhe fuvallattal átlendíti az alant viruló völgy pázsitos öblébe, ahol egy csodálatos palotában, éjjelente, anélkül, hogy kilétét felfedné, maga Cupido öleli hajnalig. Nővérei azonban nyomába erednek és elirigyelve felhőtelen boldogságát, felbiztatják, lesné meg párját, ki -mint biztos forrásból megtudták - valójában egy rettenetes kígyó. Csak arra vár, hogy világra jöjjön Psyche gyermeke és egyszerre nyelhesse el mindkettejüket. Alvó férje fölé tartott lámpása fényében azonban Psyche elámulva ismeri fel a legszelídebb, legbájosabb vadállatot, magát a szépséges Cupidót. És míg e Felfedezés édes izgalmában viharzik szíve, egy csepp forró olaj kedvese vállára hull és mély sebet ejt rajta. A felriadt ifjú isten, szóra se méltatva asszonyát, azon pillanatban kiröppen a palotából, majd kitéve magát Venus tomboló dühének, anyjánál keres gyógyírt fájdalmára. Hosszú és keserves vándorlás után sikerül Psychének az istenek lakához jutnia, ahol újabb nehéz próbák után Cupido kérésére Jupiter a halhatatlanok közé fogadja, és áldását adja frigyükre. Leánykájuknak pedig Gyönyörűség lett a neve. Annyit érdemes talán még hozzátenni a történethez, hogy görögül psyche a szállongó pillangót és rejtőzd emberi lelket egyaránt jelenti.
Lotz Károly a 90-es évek elejétől festette, állandóan újabb és újabb változatban az Ámor és Psyche téma variánsait. Ezekhez tér vissza mindig, mikor mennyezetfestés közben az olajfestésben piheni ki fáradalmait. Olykora mitológiai szerelmes ifjú pár eszményi összefonódását festi, ahol Ámor még csak kis puttó, aki a szűzi Psychével játszadozik, máskor magából Psychéből is múzsa lesz, aki a költészetet, zenét jelképezi, vagy pedig más eszmét fejez. ki. Valamennyi ilyen témájú képe dekoratív panneau jellegű, tulajdonképen nem egyszerű ábrázolás, hanem a szépség eszményének festői kifejezése. A sorozat legértékesebb darabjait Lotz művészetének avatott értője, Ybl Ervin lajstromozta 1938-as monográfiájában. (Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete, Budapest, 1938.432-437.)
A legszebb Ámor és Psyche kompozíciók közé tartozik az 1891-ből való változata, amelyik korábban báró Kohner Adolf gyűjteményében volt. Ámor még gyerek, Psychéhez simul, egymás kezét fogva szárnyalnak a magasba. „Olyan ez a kép - írta Ybl - mint hirtelen röpke látomás; melyben a női szépség egy pillanatra villan meg.”
A legismertebb viszont a 90-es évek derekán keletkezett (báró Korányi Sándor tulajdonában). Ámor szerelmes ifjúként ragadja magával a reá boruló, lepkeszárnyú Psychét. Ámor teste profilban, félig árnyékban van, Psyche aktja viszont, szembenézetből ábrázolva, ezüstös, aranyos fényben ragyog. A képhez készült, üde színezésű tanulmányon az alakok még nem röpülnek, Psyche egy felhőn pihen, Ámor arca még látható (S. Lotz Ilona tulajdonában).
A kompozíciók egy másik csoportjában Psyche a költészet és a zene múzsájává változott át. Ezeken a képeken a szárnyas Ámor ismét gyermek, aki kis kezével az arany líra húrjaiba kap, vagy sugalmazza a komolyan maga elé tekintő múzsát. A múzsák többnyire felhőkön trónolnak, néha zöld lombok alatt, a szabadban. Mindegyik a 80-as évek derekától a 90-es évek végéig jött létre. A felhőkön ülő múzsa-képek közül a legnevezetesebbek özv. Hauszmann Alajosné, Lederer Miklós, özv. Bókay Árpádné, Marczali Henrik, Hegedűs Lóránt (korábban Navratil Imre) tulajdonai voltak. Valamennyi közül a legnevezetesebb azonban az a Múzsa, amelyik Perlaky Kálmánnak, a Képzőművészeti Társulat igazgatójának adományából került 1901-ben a Szépművészeti Múzeum birtokába.
Az évszakok allegóriái is ebbe a kompozíciócsoportba tartoznak. A Nyár, az Ősz allegóriáját ismerjük közülük. Mind a kettőt valószínűleg két példányban is megfestette. (özv. Fenyvessy Károlyné, Schmiedl Sándor, dr. Delmár Emil tulajdonában).
Az itt látható Ámor és Psyche (Hajnal) alighanem az utolsó darabja e csodálatos sorozatnak, amelyet ovális formája még különlegesebbé tesz. 1902-ben készült, miközben a már sokat betegeskedő Lotz a királyi várpalota Habsburg-termének mennyezetfreskóján dolgozott. Psyche a kiugrószikla ormon ül , melyet a bánat és az éjszaka fekete leple borít. Merengve, sorsába beletörődve tekint maga elé. A gyermek Ámor, a rózsaujjú Erosz szerepében, nyilakkal teli tegez helyett egy edényt tart kezében és harmatot hint az ébredő természet fáira, füveire. Az egész kép a hajnalpír gyengéd, remegő fényében ragyog, mégis, talán Psyche végtelen magányossága miatt, szomorú. Búcsú Psychétől, búcsú Cornélia lányától, aki négyéves kora óta ott csacsogott műtermében, és a legszebb Psyche és Múzsa kompozíciók modellje volt. Búcsú Cornéliától, akiről több mint száz képet festett, és akinek portréival egy külön termet töltöttek meg az 1905-ben rendezett emlékkiállításon.
„Ragaszkodásunk a betegség idején még csak nagyobb lett. A kölcsönös szerető gondoskodás fűzött össze minket a művészet eszméin és a vallásos érzületen kívül a nehéz napokban. És amikor meghalt, azt hittem, hogy én is megszűntem (Cornélia emlékezik... Magyarság, 1933. december 17.)

B. J.