Virág Judit Galéria

(5) Tavaszi aukció

Vegyestechnika, papír, 59x40 cm
Jelezve jobbra lent: Scheiber H., balra lent: Scheiber H.

Scheiber Hugó számára 1933-tól egy történésekben és eseményekben nem bővelkedő évtized következik. Túl az 1931-es Tamás Galériabeli kiállításán, az 1933-as római futurista kiállításon és egy berlini utazáson, Scheiber "visszaszorul" Budapestre és haláláig talán még a városból sem mozdul el. A súlyos megélhetési gondokkal küszködő, egyszersmind a pesti éttermek és kávéházak "couleur locale-át" színező festőről a 30-as években leginkább a beszélt történelem, esetenként a hírlapok társasági rovatai adnak hírt, vicces, anekdotikus formában. Mégis ez az a közeg, amelyben Scheiber otthonosan mozog, és amelynek életét az obszervatőr éleslátásával és a krónikás igyekezetével rögzíti. Scheiber életének, mint annyi másénak is ekkoriban, egyik fontos színtere a kávéház volt. Nem véletlen hát, ha ezek az életműben is jól elkülöníthető tematikus csoportot képeznek, monokróm pasztellképünk pedig annak is egy borongósabb, kétértelműbb változatát képviseli.
Első pillantásra egy szűk térben időző sokaság képe rajzolódik ki. Pedig csak hat-hét figuráról van szó, akik az arányok elmosása és a szűk tér miatt látszanak többnek, mint ahányan valóban vannak. A kompozíció tengelye és a tér egyetlen vonatkozási pontja, a padlótól a plafonig húzódó, jellegzetes kávéházi kirakat-ablak és a fal által bezárt sarokvonal. Ebben, a néző felé megnyíló, a kép felső harmadában függönnyel határolt térben állnak és ülnek szereplőink. A függöny térelválasztó, de színházi kellék is, amely látni engedi a kávéházi társaság megrendezett csoportjelenetét -akár egy kukucskáló színpadon. Ekként láthat a néző is a képbe. Az alakok rezzenéstelenül és személytelenül tekintenek a tér egyetlen irányába, mintha ott éppen történne valami, ami azonban a kép nézője előtt - részben a függöny miatt és a bal oldalon a képszélnek támaszkodó staffázsfigura miatt - rejtve marad. Az egyetlen, individuális vonásokkal ellátott alak a kép középső harmadában lévő fejkendős, bal profilból láttatott asszony. Finom arcélét dekoratívan hullámzó hajtincsei övezik, erre felelnek a szemöldök és a keményebb ívekben megtörő kendő vonalai. Amíg az arc a realitás közelében marad, - legyen az mégoly stilizált is- alakja az előtér testetlen forma nélküli szövetében oldódik fel.
Az ablak szférájában, a falon lévő ovális keretek és a hármas osztású kép kiegyenlítettek, az ablak fekete és a plafon sávozására épített kontraszthatás valós viszonyokat teremt a kép síkján. Fentről lefelé azonban Scheiber a vonalakat tónusokkal "tölti fel", amelyek az eddigi sík formáknak teret adnak, s mintha éppen ezek a duzzadó, egyre kevésbé beazonosítható alakzatok szorítanák ki a reálisan létező asztalokat, székeket, embereket. Ebben a puha és vegetatív "alsó" világban tűnik fel egy cilinderes törpe, és egy jelzésszerű női alak. Mellettük az egész alakos férfi óriásnak hat, az előbb individuálisnak tekintett arc nagyságával fenyeget. Tudvalevő, Scheiber gyermekkorát a bécsi Práterben töltötte, ahol apja díszletfestő műhelyében inaskodott, ahol mindjárt különös világba kerültem: "törpék, óriások, törzsemberek, és vademberek a világ minden tájáról: eszkimók, aztékok Peruból és Pastrana a hajleány, a Sziámi-ikrek és az anatómiai múzeum ( .. ) "A realitás burka Scheiber pasztellképén valahogyan megreped, és az ellágyított konstruktív elemek párás és puha ködéből egy vízió száll föl: a kávéház és "lakói", mint egy világi színház szereplői jelennek meg egy pillanatra, benne az egykori bécsi Práter furcsaságainak és extrémitásainak szublimált emlékképével.
Scheibernek több kávéházi témájú pasztellképe létezik. Az elemzett kép legközelebbi analógiája szintén egy 1933 körül készült rajz lehet (Haulisch, Serpent, 238. kép), amelynél a tér tágasabb és valós arányok szerint szerkesztett, s ahol a lila papíron megvillanó fekete-fehér kréta ritmust és derültséget visz a különben hasonló elvek alapján szerkesztett kompozícióba.
Scheiber emitt lemond a színről és a ritmusról, s pusztán a vonal és tónus ábrázoló erejével teremt meg egy olyan világot, amely éppolyan közel álla valósághoz, mint a köznapi víziókhoz és az álmokhoz.

A. K.