Virág Judit Galéria

(5) Tavaszi aukció

Olaj, vászon, 101,5x76 cm
Jelezve jobbra lent: Fényes A. 1903

A realista hagyományokon nyugvó életképfestészet egyik központjává Szolnok vált a 19. században. A települést már az 1850-es évektől felkeresték az osztrák August von Pettenkofen baráti köréhez tartozó festők, és a későbbiekben rendszeressé vált olyan neves művészek jelenléte, mint Deák Ébner Lajos, Bihari Sándor, Mednyánszky László, Vaszary János. A helyhez kötődő karakterisztikus életképfestészet, a miliő megtartó ereje és a korszak művésztelep alapítási láza hívta elő 1901 -ben a Szolnoki Művészeti Egyesületet, illetve járult hozzá 1902 -ben tizenkét műteremlakás elkészültéhez.
A szolnoki művészkolónia meghatározó egyénisége Fényes Adolf volt, akinek munkássága csaknem négy évtizedig kötődött a városhoz. Fényes 1897-1908 között készítette el az általa Szegény emberek élete-ként emlegetett képeinek sorát. Weimari tanulóévei (1887-1890, 1892-94) alatt nem maradt érintetlen a német festészet szociális érzékenységű Arme-Leute Malerei törekvéseitől, melyet Szolnokon a hazai közeg problémái aktualizáltak. Az e vidéken alkotó vagy ide gyökerező művészek szociális érzékenységét részben magyarázták ill. felerősítették az 1890-es évektől egyre súlyosabbá váló gazdasági körülmények és a térségben fellángoló paraszti mozgalmak. A kormány 1894-ben az egész Alföldön kivételes állapotot rendelt el.
A megismert szegényparaszti világ Fényes Adolf első nagy festői korszakában uralkodó témává vált, ugyanakkor életképei három jól elkülöníthető stiláris egységbe csoportosíthatók. A kezdeti évek (1897-1902) realista alkotásain a monumentális földműves figurák egynemű, komor háttér előtt jelentek meg. A téma drámaiságát a sötétbarna és a fekete színek használata fokozta. (Özvegy, 1898; Anya gyermekével, 1901; Ebéd, 1902) 1903 -tól Fényes paraszti témájú vásznain felizzotta kolorit és a szabadban megjelenített motívumokat átitatta a napfény. (Napsütötte udvar, 1903; Kisvárosi délelőtt, 1904; Babfejők, 1904) Végül 1906-ra a posztimpresszionista képfelfogásig, a nagy felületeken eluralkodó dekoratív színfoltokig jutott el a festő. (Testvérek, 1906; Látogatás, 1907)
A Vizet hozó leány és fiú Fényes 1903-06 közötti plein-air korszakához kapcsolható. A képciklusból már jól ismert ábrázoltak csoportjából most is csak egy-egy alakot választ. A letisztult megformálást emeli ki 1904-ben Fényes művészetét méltatva Gerő Ödön is: "Ismétlem az egyszerűség az ő művészetének jellegzetes (sic) sajátossága. Minden művészet nagy mestereinek az egyszerűség az ereje" A korábbi sötét belső terekből a szabadba lépnek ki figurái, noha a kompozíció a környezetből csak szűk kivágatoz láttat. "Mentül kevesebbel ér el mentül többet. "- írja Lyka Károly 1905-ben.
A hétköznapi jelenet nem történetet mesél el, hanem a vidéken élők mindennapjaiból egy pillanatot ragad meg. A kép bal felső sarkából átlósan lefelé szélesedő úton a távolabb álló kisfiútól a megpihenő lány központi alakjához érkezik tekintetünk. A súlyt cipelő gyermekeket a felnőtt szemszögéből, felülnézetből láttatja a festő, ugyanakkor a lényegre törő egyszerűsítés a földhöz közeli létforma archetipikus megformálásával szembesít. A ciklus képein az élet apró momentumainak szépsége, a szereplők érzelemteli megjelenítése Móra Ferenc írásainak hangulatát idézi.
A természetben való megjelenítés a festő színhasználatában átütő erejű változást hoz. A motívumokon elömlő napfény felszabadítja és felerősíti a színeket, fellazítja a körvonalakat és elmossa az arcvonásokat. A művész mesterien játssza ki a fényben szinte világító fehér blúz, sárga fejkendőés a sötét kötény ellentétét, a lányka arcán játszó fény-árnyék kontrasztokat, a világosbarna útra vetülő lilás-barna foltokat és a barna vödörben megcsillanó fehér vízkarimát. Az impresszionisztikusan, lazán felrakott széles ecsetvonások is a fény vibráló látványát erősítik.
1905-ben a Nemzeti Szalon kiállításán vonultatta fel először összegyűjtve Fényes az e témában született képesnek sorát. A kiállítás katalógusában a képünkkel rokon témájú és felfogású festményekkel találkozhatunk: Verőfényes réten; Hazafelé; Iskolás gyermekek; Kis leány. Lyka Károly a tárlatot méltatva a Művészet hasábjain így ír a cikluson belüli stiláris változásról: A végső kimustrálás 1903-ra esik.... Sommázó lesz az előadása. Nem modellírozva festi egymásba a különféle színeket, mint régebben, hanem összevon egy egész sor részletet egyetlen biztosan megrajzolt folt keretébe s azt a maga helyére szögezi.
A datálás problémáját veti fel, hogy a festmény szignatúrája mellett pontosan nem olvasható ki az évszám (1903 ? 1905?). A kép stiláris párdarabja, a Fűben című mű - melynek évszámánál ugyanaz az elmosódó utolsó számjegy látható - szerepelt a Műcsarnok 1903/04 Téli kiállításán. Ez egyértelművé teszi az 1903-as keltezést elemzett képünk esetében is, mely talán azonosítható a műcsarnoka katalógus 67. tételszáma alatt szereplő Kis fiú és kis leány című festménnyel.
Áttekintve Fényes Adolf munkásságát a Hazatérő testvérek/ Vizet hozó leány és fiú/ tematikai párdarabjára is rábukkanhatunk. A Mennek a vízért azonos ritmusban lépő, két női alakjában ugyancsak a vízhordás mindennapi tevékenységét örökítette meg a festő. Ez utóbbi kép egy variációja Vízhordó leányok címen nemrég tűnt fel egy aukciós kiállításon.

(y)