Régikönyvek.hu

Fair Partner ✔
XXXVI. Online árverés

[Aprónyomtatvány] Hazafi Verai János (1841–1905), a leghíresebb magyar fűzfapoéta „Budapesti Emléklap 1894.” című, valamint további három költeménye egy nyomtatott levél mindkét oldalán.
Budapest, [1894]. Bartalis Imre könyvnyomdája. Egy levél, mérete: 250x172 mm.
A nyomtatvány a következő költeményeket tartalmazza: Budapesti emléklap 1894. Felséges királyi családból, Mária Anna királynéért volt gyászos isteni tisztelet, Budán a Mátyás templomban 1894. május 4-én. – A virágkorzó emlékére írtam örömömben. – Országra szóló emléklap 1894. Írtam a Fiumei országos dalárda ünnepély emlékére. – Éljenek a horvát hazafiak.
Hazafi Verai János földműves volt, majd vasúti bakter, uradalmi csősz, utóbb „kinevezte” magát költőnek. A hetvenes évektől gyalogszerrel házalta végig az országot és árulta színes cédulákra nyomtatott alkalmi rigmusait. Pesten az 1880-as években tűnt fel, nemzeti viseletben járta a várost. „Megróvási kalandjai”-nak nevezett kötekedő szerzeményeivel főleg a közéleti személyiségeket verselte ki. A verseivel szerzett pénzen falusi házat szerzett, eljutott Párizsba is. Neve a mindent megverselő fűzfapoéta szimbólumává vált.
Halála után Ady Endre így emlékezett meg róla a Budapesti Napló 1905. július 19-i számában: „Meghalt a derék János. Az öreg János. A vidám János. A halál nem ijedt meg a verseitől. Elvitte a költőt. A magyar géniusz együgyű gyermeke volt. Az volt. Nem volt hülye. Nem volt balgatag. Primitív magyar művész volt. Őrjítően tipikus magyar. […] Neki jönnie kellett. Reá szükség volt. Ő lelkekből született. Honi lelkekből. Terjedelmes lélekmezők vannak a magyar globuson, melyeknek ő volt a halma. Sokan ezt szégyellhetik, de így van. János érkezett, élt, mert kellett ő a durva tréfakedvnek, a szimplicitásnak, az ízléstelenségnek. Őse is élt bizonyára már akkor, mikor a turáni mezőkön kóborogtak eleink. Éppen olyan lehetett, mint ő. Konzerváltuk, mert mi jól tudunk konzerválni.”
Kifogástalan állapotú, rendkívül ritka lap.