Virág Judit Galéria

(3) XIX. Századi mesterművek és Zsolnay kerámiák

Olajpasztell, papír, 70 X 100 cm
Jelezve jobbra lent: Egry József Badacsony

Proveniencia:
-Láncz Sándor oeuvre katalógusa szerint 1980-ban a kép Patkó Imre tulajdonában volt.

„Életem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, mikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződ vizet, a ladik könnyen ringott velünk, s valami remegő pára összekötötte körülöttem az eget és a vizet, s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepére vagyok, s ennek az éjszakának az átélése újból a kezembe adta az ecsetet.”
A harminchárom éves Egry József súlyos tüdőgyulladásból lábadozó beteg katonaként került a Balaton mellé 1916-ban, s attól kezdve élete és művészete eggyé vált ezzel a varázslatos környezettel. Sok szenvedésen és csalódáson volt már túl, amikor sorsa Badacsonyba vezérelte. Önéletrajzában szívszorítóan írja le a nincstelen földművesszülők gyökértelen vergődését a fővárosban, fiatal éveinek mindennapos küzdelmeit a tanulás és művésszé válás lehetőségéért.
Ekkorra már éhezve és nyomorogva megjárta Münchent és Párizst Lyka Károly pártfogoltjaként; kimaradt a Képzőművészeti Főiskoláról, túl volt már az első gyűjteményes kiállításán. A katonai kórháznak berendezett badacsonyi Neptun Szállóban ismerkedett meg az önkéntes ápolónőként ott dolgozó Vizkeletyné Pauler Júliával, aki mély vallásossága ellenére elhagyta jómódú ezredes férjét, és nőül ment a festőhöz. Nenne szerető gondoskodása nyugodt otthont és anyagi függetlenséget jelentett a betegeskedő művész számára. Vállalta a társasági botrányt és a családi kiközösítést, s vagyona nagy részét Egry gyógykezelésére költötte. Házasságuk elején a keszthelyi villában töltötték a téli hónapokat, és az év nagy részében a badacsonytomaji présházban laktak. A húszas évek végétől végleg a hegyre költöztek. „Badacsony lejtőinek édeni békessége” és a természet közelségének végtelen szabadsága életerőt adott Egrynek, festészetének ihlető forrása lett. A múlt századi nádtetős présház-nyaralóhoz egy kis műtermet építtettek három hosszúkás ablakkal a Balaton felé. Itt születtek a harmincas évek főművei.
A badacsonyiszőlőhegyi ház verandára nyíló mennyezet-gerendás lakószobáját ismerhetjük fel az aukción szereplő képen, melynek egyszerű bútorzatához „Egryné rövid barna zongorája” is hozzátartozott. Az elmélyült munkába merülő festő magányos hétköznapjait az időnként összeverődött baráti társaság „kirándulásokkal, közös fürdőzésekkel, uzsonnákkal, s a Nenne elhangolódott zongoráján felcirpelő zenére végzett táncolásokkal” tette mozgalmassá. Egy ilyen késő nyáresti, talán szüreti mulatság hangulatát idézi képünk, amely Láncz Sándor oeuvre-katalógusa szerint 1930 és 1940 között készült. Az 1936-os Fränkel Szalonban rendezettgyűjteményes Egry kiállítás katalógusának bevezetőjében Kállai Ernő két képről is ír, melyek festői megoldásukban rokoníthatók az itt bemutatott képhez. „A 'Veranda' fénye olyan igézetesen világít a kékes zöldek esteli homályában, mint Krisztus glóriája Rembrandt Emmausi képén. Ablakon át `Szobába nézve' csupa fényködös tükrözés ejti meg szemünket. Nem négy fal között vagyunk, hanem egy lelki enteriőr rejtelmes világában.” A táncban összefonódó párok nagyvonalúan megfestett körvonalai szinte látomásszerűen tűnnek elő a párásan gomolygó fényből. Mindent átjár a balatoni levegő dús nedvessége, az emberek és a tárgyak valósággal feloldódnak a varázslatos atmoszférában.
A finom árnyalatokból szőtt színek a mindent átlényegítő fény sugárzó energiájával telítődve érzékeny aurát vonnak a formák köré. Ismét Kállait idézve: „A sziénai vö-rös-sárga-fehér és a sötét kékes zöld alapvető ellentéte körül igen sokrétű színskála bontakozik. Leggyakoribbak az élénk vörös, a lila, és rózsszín, másfelől a barnás és szürkés árnyalatok, amelyek zölddel és kékkel vegyülnek.”
E fényitatta színharmónia érzékletes megjelenítésére alakította ki Egry sajátos olaj-pasztell technikáját. Korai olajképeinek vaskosabb anyaghasználatát a szinte akvarellkönnyedséggel felvitt egészen híg, sokszor áttetsző olajréteg alkalmazása váltotta fel. Az olajjal felvázolt szerkezeti elemeket és motívumokat a pasztellkréta bársonyos felülete: gazdagítja, s a két anyag összjátéka egyedülálló, misztikus festői látványt teremt.
Egry életművének harmincas évek közepétől kezdődő utolsó nagy korszakát filozofikus, szintetizáló képek sora jelzi: (Visszhang, 1936; Szigligeti kúpok, 1936; Delelőfényben, 1937). A természettel azonosuló ember magasztos pillanatait az elmúlás tudatának melankóliája lengi körül. Az öröm és vidámság ritka ünnepei is hordozzák a feloldhatatlan magány szomorú rezdüléseit Egry szemérmes zárkózottsága abban is megnyilvánult, hogy a privát élet történéseit ritkán választotta festményei tárgyául. Képünkön a szűk baráti körben rendezett esti mulatság személyes vonatkozásai nem kapnak hangsúlyt.
A háttér sárgás-fehér fényözönéből előtűnő alakok, mint egy modern színdarab arctalanná egyszerűsített figurái könnyedén mozognak a szinte jelzésszerűvé redukált színpadtérben. Pályatársaihoz hasonlóan a harmincas években Egry életművében is feltűntek az ún. „otthon-képek” /Ajtó mögött (A festő), 1934, Asztaltársaság (Asztalnál ülők), 1930-40/. Kortársainak bensőséges enteriőr-otthonosságától elérően azonban az ő igazi közege, filozofáló lényének valódi megnyugvása a természet közelében volt. Nála a személyes jelenetek is inkább általánosan értelmezhető, elvont gondolatokká formálódtak. Képünkön a szüreti bálon egymást átkaroló táncospárok töltik meg a badacsonytomaji présház kis szobáját. Miért mégis, hogy a festmény láttán a magányérzet borongós melankóliája járja át a szívünket?

G. M.