Árverési feltételek
1. A Nagyházi Galéria mint árverési ház az árverést – az árvereztetők megbízásából mint kereskedelmi képviselő – szervezi, rendezi és vezeti. Az árvereztetők által átadott tételek a katalógus sorrendjében kerülnek kikiáltásra úgy, hogy az árverésvezető a sorra kerülő tárgy katalógusszámát valamint kikiáltási árát élő szóval kihirdeti, amire a venni szándékozók tárcsa feltartásával teszik meg ajánlatukat.
Árverezni kizárólag az aukció megkezdése előtt, ügyfélkártya, illetve név és lakcím szerint regisztrálva, licitáló tárcsával lehet. A vevők a tárcsa átvételével, mint ráutaló magatartással kifejezik, hogy az árverési feltételeket magukra nézve kötelezően fogadják el.
2. A tárgy tulajdonjogát az árvereztetőtől leütéssel az az árverési vevő szerzi meg, aki a legnagyobb árajánlatot teszi, kivéve, ha a katalógusban jelzett VÉDETT tárgy esetében a 2001. évi LXIV. tv.-ben biztosított elővásárlási jogát a magyar állam érvényesíti.
3. Az Aukciósház mint kereskedelmi képviselő az árvereztető – megbízó – nevében és képviseletében, annak teljeskörű meghatalmazása alapján jár el, e meghatalmazás alapján jogosult az aukció során legmagasabb vételárat kínáló vevővel az adás-vételi szerződés megkötésére és a vételár átvételére. Az Aukciósház fentartja a jogot, hogy a katalógusban szereplő egyes tételek árverezését mellőzze.
Licitlépcsők Emelkedés
20 eFt alatt 1 eFt
20 eFt és 50 eFt között 2 eFt
50 eFt és 100 eFt között 5 eFt
100 eFt és 200 eFt között 10 eFt
200 eFt és 500 eFt között 20 eFt
500 eFt és 1 000 eFt között 50 eFt
1 000 eFt és 2 000 eFt között 100 eFt stb.
4. A vevő a vételárat készpénzben vagy annak 20%-át foglalóként az árverésen azonnal tartozik kifizetni. Amennyiben a teljes vételár egy összegben az árverésen kifizetésre kerül, úgy a tárgy a helyszínen átvehető.
A vételár kiegyenlítése történhet hitelkártyával (Visa, Master) is. A kereskedelmi képviselő biztosítja annak lehetőségét, hogy az árverési vevő a foglalót meghaladó vételárrészt az árverés időpontjától számított 14 napon belül egyenlítse ki. A vételárba a foglaló összege - határidőben történő teljesítés esetén - beleszámít. Amennyiben az árverési vevő a megadott határidőig az árvereztetőnél a teljes vételárat nem rendezi, úgy ez esetben a kereskedelmi képviselő (az Árverési ház) az árverési vevő ajánlatát érvénytelennek tekinti. Ebben az esetben a vevő által adott foglaló részére nem jár vissza.
5. A vevő a kereskedelmi képviselő részére 23% közvetítői díjat tartozik fizetni.
6. A vevő a vételár kiegyenlítését követően köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáról saját költségére és felelősségére. Ennek elmulasztása esetén a kereskedelmi képviselő nem felel a tárgy sérüléséért, és az árverést követő 15. naptól a vételárra számított havi 5% tárolási díjat számol fel. Amennyiben az árverési vevő az árverést követően felszólítás ellenére a megbízás tárgyát nem szállítja el, úgy ez esetben 6 hónap elteltével a kereskedelmi képviselő a tárgyat szabadon értékesíti – a költségei levonását követően – a fennmaradt összeget pedig a vevő javára letétként őrzi.
7. Tilos mindenféle összebeszélés vagy vállalkozás, amely arra irányul, hogy harmadik személyeket szerfelett magas vételár kínálatára rávegyen és így megkárosítson.
8. Az árverés előtti kiállításon és az árverésen minden tárgy megtekinthető.
9. A katalógusban szereplő leírások és illusztrációk kizárólag azonosításul szolgálnak, így a vevőknek saját maguknak kell – az árverést megelőzően – meggyőződniük az árverési tételek állapotáról és arról, hogy azok megfelelnek-e a katalógus leírásának. A leütés után kifogásnak, vagy felszólamlásnak nincs helye kivéve, ha a tárgy hamis – bár a katalógusban eredetinek van feltüntetve. Ebben az esetben az árverési vevő írásban, a tárgy származásával, vagy eredetiségével kapcsolatban felmerülő első kételytől számított 3 hónapon belül, de legkésőbb az árverés napjától számított 5 éven belül felszólamlással élhet. Az Aukciósház vállalja, hogy az adás-vételi szerződés megkötésétől számított 5 éven belül a felszólamlótól az értékesített tárgyat a leütési ár, valamint az árverési közvetítői díj összegének ellenében visszaveszi, amennyiben arról független igazságügyi szakértő megállapítja, hogy nem eredeti.
10. A tárgyak szavatosság nélkül, minden hibájukkal és hiányosságukkal együtt abban az állapotban kerülnek eladásra, melyben az árverés idején vannak.
11. Az eladásra kerülő tárgyak kikiáltási ár alatt nem vásárolhatók meg. Az árverező által tett ajánlatért, a lefizetett árverési árért a kereskedelmi képviselő felelősséget nem vállal, és nem kötelezhető, hogy nevezett tételt ugyanezen az áron egy későbbi időpontban újra árverésre ajánlja vagy forgalomba hozza.
12. VÉTELI MEGBÍZÁS: Amennyiben a vevő személyesen nem kíván részt venni az árverésen, úgy az általa adott vételi megbízás alapján, helyette a kereskedelmi megbízott – a megbízásnak megfelelően – hivatalból árverezhet, illetve telefonon személyesen licitálhat. Telefonos vételi megbízást 300 euró, ill. 80 eFt alatt nem fogadunk el. Telefonos vételi megbízás esetén – amennyiben a telefonos kapcsolat nem jön létre (a hívott fél bármilyen oknál fogva nem elérhető) – a kikiáltási áron való vételi szándéknak tekintendő. Esetleg felmerülő kommunikációs problémákért felelősséget nem vállalunk. Vételi megbízásban meghatározott összeg 20%-a előlegképpen lefizetendő, amiről a megbízó fél átvételi elismervényt kap. Ha ugyanarra a tárgyra harmadik személy magasabb összegre ad megbízást vagy az árverés résztvevői magasabb ajánlatot tesznek, úgy a megbízó az árverés után az előleget – a vételi megbízás elismervényének ellenében – minden levonás nélkül visszakapja. Amennyiben a vételi megbízás sikeres, az előleg foglalónak tekintendő.
13. Az árverési katalógusban „VÉDETT” jelzéssel szereplő tárgyakat Magyarországról kivinni nem lehet. A „VÉDETT” jelzésű tárgyak mindenkori tulajdonosait a múzeumok nyilvántartásba veszik, a tulajdonosváltozás kötelezően bejelentendő.
14. KIVITELI ENGEDÉLY: A kulturális javak külföldre viteléről a 2001. évi LXIV. törvény rendelkezik. Engedélyköteles kulturális javakat véglegesen csak a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, Műtárgyfelügyeleti Iroda engedélyével lehet kivinni az országból. Az engedély nélkül, valamint a végleges kiviteli engedéllyel kivihető kulturális javak külföldre vitelével (engedélyeztetés, csomagolás, vámkezelés, szállítás) a Nagyházi Galériával együttműködő szakértő cég
foglalkozik. FOR-ANT-EX, H-1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49. A részletekkel kapcsolatos előzetes információ és árajánlat a +36-1-321-3742-es telefonszámon vagy az info@forantex.hu e-mail címen kérhető.
15. Az árverés végén az el nem kelt tárgyak újraárverezését lehet kérni a kereskedelmi képviselőtől. A katalógusban jelzett euróárak kizárólag információs céllal szerepelnek. Az elszámolás alapja minden esetben a vételár kiegyenlítése napján érvényes valuta árfolyam.
16. SZÁLLÍTÁS: A tárgyak elszállítása vevő költségére és felelősségére történik.
17. A jelenlegi helyzetben minden vonatkozásban alkalmazkodunk a hatályos járványügyi előírásokhoz.
Nagyházi Galéria és Aukciósház, mint kereskedelmi képviselő
Budapest, 2021. szeptember
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ha az „AJÁNLATOT ADOK” gombra kattint, konkrét összegű vételiajánlatot adhat a tárgyra, amelyet meg szeretne vásárolni. Ha az eladó elfogadja az ajánlatát, megvásárolhatja a tárgyat. Az online vásárláskor megfizetett közvetítői jutalék a vételár részét képezi, így Ön az eladónak a vételár közvetítői jutalékkal csökkentett összegét fogja megfizetni a tétel átvételekor.