59. tétel
A tétel megtekinthető az Artiva Gallery honlapján is:
Vilt Tibor: Krucifix (1955)Technika: bronz
Méret: 32,5 cm
Jelezve a talapzaton: Vilt T.
Reprodukálva: Jean Cassou - Kovács Péter: Vilt Tibor #38.
Vilt Tibor (1905 – 1983) üvegművész, szobrász1922–1925: Iparművészeti Iskola, 1925–1927: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Mátrai Lajos, Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1928–1930: egyike a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasainak. 1935-ben házasságot kötött a szobrászművész Schaár Erzsébettel. 1945 után részt vett az Európai Iskola munkájában. 1957-ben – a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt – internálták. A 60-as években egyike lett a modern magyar szobrászat megújítóinak, s példaképe a fiatal művésznemzedéknek. Bár egyike volt a „római” ösztöndíjasoknak, az ún. „Római Iskolának” sohasem lett elkötelezettje. Az útkereső fiatal művész pályája elején néhány jellegzetesen archaikus ihletésű portré áll (Önarckép, 1926). Később Pátzay Pál esztétikai nézetei hatottak rá, s maga is a klasszicizmus felé fordult (Lampel Béláné portréja, 1936). Ez azonban csak rövid átmenetnek bizonyult, s már 1936-ban megmintázta első izgalmasan expresszív kisplasztikáját, a Gondolkodót. Az elkövetkező években szobrai és domborművei egyre közvetlenebb módon fejezték ki a művész mindennapi érzelmeit és indulatait. A II. világháború befejezése után művek egész sora jelzi, hogy elérkezett pályája első virágkorához (Háború után II., 1945, Gyermekfej háború után, 1946, Búcsú/Figura székkel, 1947). Az 50-es évek bizonyos értelemben törést jelentett működésében. Miközben részt vett a korszak hivatalos művészeti életében – elkészíti a Honvédelmi Minisztérium szoborcsoportját (1951), megnyeri a tiszalöki erőműhöz kiírt pályázatot (1955) -, műtermében (a nyilvánosságtól elzárva) megrendítő hatású kisplasztikák és domborművek sorozatát készíti (Ketrec, 1949, Bohóc virággal, 1949, Szorongás, 1950, Közöny, 1952). Ekkori művei ugyanúgy, mint az 56-os forradalom ihletésére született kompozíciók is (A kentaur halála, 1956, Szék és ablak/Börtön, 1956, Tanktaposta arc, 1956) még sokáig, a 60-as évek közepén rendezett első kiállításáig csak plasztilinben, legfeljebb gipszben vártak jobb sorsukra. A 60-as években antropomorf szerszámokra emlékeztető kisplasztikák egész sorozatát készítette (Satu és szobor III., 1965), s az évtized végére aztán lehetősége volt néhány nagyméretű szobor létrehozására is (Dorottya, 1967, Galambdúc, 1968). Az évtized végén – részben Schaár Erzsébet hatására – új anyagként az üveg felhasználásával is kísérletezett (Három forma, 1970). A 70-es évek a kiteljesedés időszaka volt munkásságában. Ekkorra már egyértelműen elismert művész. 1973-ban a budapesti II. Kisplasztikai Biennálén szinte egész korábbi életműve összefoglalójának szánta a Változatok I-V. sorozatot, mellyel díjat is nyert. Utolsó éveiben ismét újított: műterméből a posztmodern eklektikus formanyelvén beszélő, világvégi hangulatot árasztó szobrok sora került ki (Emberevő, 1982, Sovány kurva, 1982). Az 1927-től az UME, 1946-tól az Európai Iskola, 1952-től a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a MKISZ tagja volt.
Díjak/ösztöndíjak:
1928 Római Magyar Akadémia ösztöndíja, Róma
1933 Ferenc József-díj
1965 Munkácsy-díj
1969 II. Országos Kisplasztikai Biennálé nagydíja, Pécs
1970 Érdemes Művész
1973 II. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé díja, Budapest
1975 A Munka Érdemrend arany fokozata
1977 Pro Urbe Budapest
1978 Kiváló Művész
1980 Kossuth-díj.
(forrás: artportál)
VÉTELI MEGBÍZÁST ADOK
