Virág Judit Galerie und Auktionhaus

(5) Tavaszi aukció

Olaj, vászon, 72,5x50 cm
Jelezve jobbra lent: Vaszary J.

Kiállítva:
-Vaszary János emlékkiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum, 1967.

A nő hiúsága még szeméremérzeténél is nagyobb.
(Vaszary János, 1939)

Képeket nézegető, háttal álló női akt Vaszary János műtermében. Az ínyencek kedvéért cipőben és kalapban. Szokatlan, egyúttal frivol jelenet. Fizetett modellt, vagy egy levetkőztetett szemérmes pesti szépasszonyt látunk? Talán a képzelet játéka mindez? Valószínűleg.
Vaszary János a harmincas években festett strandképei, virágcsendéletei, metropolis jelenetei között ikonográfiai szempontból különlegesnek tekinthető festményünk. A műterem képek, lényegében a reneszánsz óta a művész ars poetica-faként, illetve a festőművészet allegóriájaként értelmezhetők. Vásznunk leginkább azoknak a harmincas években készült nem túl gyakori képeknek a sorába illeszkedik, melyet a Modell (repr. Haulisch 1960), Modell, vászon és festő (repr. Petrovics 1941) illetve A művész munkában (repr. Petrovics) fémjeleznek. A felsorolt művek ikonográfiai szempontból egyaránt érdekesek, sablonos megoldások helyett a mester kezétől újabb és újabb variációk születtek. Egy-egy ilyen kép festésekor, melyet feltehetően sosem megrendelésre készített, Vaszary újra definiálta a festészethez, illetve általánosabban a világhoz való viszonyát.
Festményünknél a kép a képben motívum többszörösen szerepel. A mester egyfajta leltárt készít a harmincas évek végi munkáiról, saját festményeinek általános skáláját vonultatja fel. Kerti jelenetek, tájképek, vitorlázó, strandképek. A Budapest kálváriája (1937) című festmény egy részletére ismerhetünk a jobb oldali kép sarkában lévő hajóban. Ugyanakkor a kis képek mozaikszerű elrendezésükben részei az egész festménynek, színkompozíciójukban egymáshoz igazodnak. A kép külső síkján álló női akt egyrészről maga is szemlélője Vaszary képeinek, másrészről, mint közismert festői téma, akár egy önálló festmény motívuma is lehetne. Végül a valós festmény, maga is kép.
A konvencionális műterem képektől eltérően Vaszary általában nem jelenik meg a színen, vagy furcsa pózban, képki-vágatban festi meg magát. Itt saját festményei képviselik személyét, utalnak gazdag festői képzeletére. Az akt modell, hol felsorolásszerűen a festészet attribútumai, illetve Vaszary jellegzetes motívumai között foglal helyet (Modell, vászon, festő), vagy kivágatban háttal állva, a művész felé magasodva szimbólumként jelenik meg (A művész munkában). Érzéki benyomást kelt, a festmények előtt álló, fejét szemérmesen oldalra hajtó, klasszikus ideált megtestesítő női figura. (Modell)
Képünk nőalakja azonban más. Míg az előző példákat egyfajta általánosság, emblematikusság jellemzi, most jóval konkrétabb megfogalmazásról beszélhetünk. Egyrészről a magas sarkú cipők, illetve a divatos kalap emeli vissza aktunkat a hétköznapokba, másrészről, a hagyományos szerepét elhagyó modell ez esetben nem a festészet motívumaként, esetleg attribútumaként van jelen, hanem hozzánk hasonlóan connaisseur-ként. Zavarba ejtő frivol meztelensége. Vaszary 1938-ban festett Akt tengerparton című festménynél a tenger felé forduló kalapban és tűsarkú cipőben álló meztelen akt a végtelen tenger zöld hullámait nézi. Ebben az egyébként rendkívül puritánul megoldott jelenetben újra a divatkellékek által okozott direkt meztelenség hozza zavarba a kép nézőjét. Itt az időtlen természettel, képünk esetében a festészet egyetemességével fordul szembe egy aktualizált, érzéki nő.
Vaszary nőkhöz való viszonyáról árulkodnak képei. Élete utolsó évtizedében, festői karrierje csúcsán Attila utcai műtermében kedvelt arcképfestőként a pesti nagypolgári úriasszonyokról egész sorozat portrét készített, a hölgyeket divatos ruháikban, kalapjaikban részint megrendelésre, részint saját kedvtelésből festette meg. (Haulisch 1983) Modelljeinek különböző karaktere ellenére nőiességüket, hol a ragadozó érzékiség, hol egy visszafogott intellektualizmus formájában, de maximálisan kiaknázta. Ugyanakkor, ha a harmincas évek önarcképeit szemügyre vesszük, feltűnő, hogy a festő önmagát a valódi életkoránál mindig jóval fiatalabbként jeleníti meg. Ez megfigyelhető szerepjátszó önarcképeinél is, többek között élete utolsó festményén (Fehér hajó 1939), ahol a hetvenkét éves mester, magát borostás, ereje teljében lévő matrózként napozó hölgyek társaságában ábrázolja. Az örök utazó, a mindig új partokat hódító művész haláláig az örök megújulás képviselője volt. Festészetében lényegében 1925-ös párizsi útja hozott változást, mikor áttért a fehér alapra történő tiszta színek használatára. A kirobbanó színeket szerette. Tiltakozott két dolog ellen: a tónusfestés és a lazúros festés ellen. Prima vista feldobnia dolgot.... "- emlékszik mesterére egy Vaszary növendék. Mi sem fejezhetné jobban ki a mester temperamentumát, aki majdnem hatvanéves korában váltott át egy rendkívül dinamikus formanyelvre, melynek egyúttal legjobb hazai képviselőjévé is vált. Ellentétben a legtöbb festővel nála nem mutatható ki lassú kiürülés, önismétlés, egyre líraibb fogalmazás. Sőt mintha az utolsó évek képei még merészebb színeket, olykor képtelenebb kompozíciókat hoznának művészetében.
Így kerülhetett sor az idősödő mester e szellemes, a konvenciókra fittyet hányó, bizonyos értelemben abszurdnak tűnő társítására. A klasszikus műterem jelenetében az emblematikus, örök női modell szerep és a kívánatos mondén műértő-akt egybejátszásával, illetve a kép a képben motívum alkalmazásával a festmény Vaszary virtuóz, érzéki piktúráj ának a szimbólumává vált.

K.A.