Régikönyvek.hu

Fair Partner ✔
XXXVIII. Online árverés

Dr. Szabó Imre.
A nürnbergi per és a nemzetközi büntetőjog.
Budapest, 1946. Officinia (ny.)
49 + [3] p.
Részlet: A háborúk mindig határjelző kövek a nemzetközi jog történetében. Sajnálatos módon mindig a háborúk során derül ki, hogy a nemzetközi jog milyen gyenge konstrukció, egész épülete mennyire ingadozó. A háborúban a háború külön törvényeit követő hatalmak a nemzetközi jog elveit semmibe veszik, tételes szabályait könnyen áthágják: a nemzetközi szerződésekről, megállapodásokról és egyezményekről a háború során kiderül, hogy - az immár közhellyé vált kitétellel szólva - azok nem egyebek széttéphető papírrongynál. A nemzetközi jognak ilyen viszonylagos érvénye és eredményességének ez a relativitása természetesen megingatja a nemzetközi jogba vetett hitet is: Politis írta az első világháború után, hogy "a világháború mélyen megzavarta az embereket a nemzetközi jog értéke, eredményessége, sőt általában létezése tekintetében."
'Szabó Imre (Beregszász, 1912 - Bp., 1991) Kossuth-díjas jogász, jogfilozófus, egyetemi tanár, a jogi tudományok doktora, az MTA rendes tagja. 1937-ben szerezte meg állam- és jogtudományi doktori oklevelét a prágai Károly Ferdinánd Egyetemen. Felsőfokú tanulmányaival párhuzamosan, 1935-től egy munkácsi ügyvédi irodában dolgozott ügyvédjelöltként, majd 1939-től 1942-ig Paternai Béla munkácsi közjegyző magánalkalmazottaként. 1941-ben szovjetbarátság gyanújával előbb internálták, majd rendőri felügyelet alá helyezték. 1942-ben behívták egy különleges büntetőszázadba, és alakulatával együtt a második világháború keleti frontjára vezényelték. 1944-ben betegsége miatt leszerelték. Hazaérkezését követően Magyarországra települt át, és a fővárosban folytatta életét. 1945 áprilisában rövid időre Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispáni titkára lett, majd 1945-től 1949-ig az igazságügy-minisztériumban dolgozott fogalmazóként. Időközben 1946-ban letette az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. 1949-től 1955-ig az igazságügy-minisztérium kodifikációs főosztályának tisztviselőjeként, majd vezetőjeként tevékenykedett. 1955-től 1981-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatói feladatait látta el, 1981-es nyugdíjazását követően pedig tudományos tanácsadóként folytatta a kutatóintézeti munkát. Marxista-leninista szellemiségű munkássága az állam- és jogelmélet számos kérdését ölelte fel. A szovjet gyökerű, Andrej Januarjevics Visinszkij nevével fémjelzett szocialista normativizmus jogbölcseleti iskolájának következetes képviselője volt és maradt még az 1960-as-1970-es években is, amikor a modern polgári jogfogalom térnyerésével az általa képviselt jogelméleti irányzat már a konzervatív marxista jogtudósok közé sorolta őt. Munkásságának és életművének ugyanakkor mindenképpen erénye, hogy maga több nyelven olvasott, széleskörűen tájékozott jogtudós volt, és a szovjet mellett a nyugati jogfilozófia eredményei is megjelentek bőséges anyagon alapuló, összehasonlító igényű írásaiban. A jog lényegét akként ragadta meg, hogy az az uralkodó osztály - gazdasági-termelési viszonyokkal összefüggő - akaratának érvényesülése, amit az államhatalom erejével kényszerít ki. Pályája során mintegy húsz szakkönyve, jogfilozófiai monográfiája jelent meg. 1957-től az Állam- és Jogtudomány című folyóirat főszerkesztője, ugyancsak ő irányította az 1980-ban megjelent, kétkötetes Állam- és jogtudományi enciklopédia szerkesztési munkálatait. 1955 és 1960 között az MTA II. társadalmi-történelmi tudományok osztályának titkára, 1960-tól 1970-ig az Akadémia főtitkár-helyettese, 1970-től 1976-ig alelnöke. Emellett 1970-től irányította az MTA társadalomtudományi koordinációs bizottságát is annak első elnökeként. Tagjai sorába választotta a Lengyel Tudományos Akadémia (1962), a Bolgár Tudományos Akadémia (külső, 1966), a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (külső, 1975) és a Szovjetunió Tudományos Akadémiája (külföldi, 1975). Ezeken kívül 1975-től rendes tagja, 1978 és 1982 között elnöke volt a Nemzetközi Összehasonlító Jogtudományi Akadémiának (IACL), valamint 1975-től 1978-ig elnökölte a Nemzetközi Jogi Egyesület (ILA) magyar nemzeti bizottságának munkáját. 1956-ban A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon (1955) című monográfiájáért megkapta a Kossuth-díj második fokozatát. Kiemelkedő tudományos munkássága és tudományszervező tevékenysége elismeréseként 1970-ben neki ítélték oda az Akadémiai Aranyérmet. 1975-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1977-ben a párizsiPanthéon-Assas Egyetem avatta díszdoktorává.'
Fűzött."