Virag Judit Gallery and Auction House

(5) Tavaszi aukció

Pasztell, papír, 41,5x60,5 cm
Jelezve jobbra lent: Scheiber H.

Scheiber nem nagyon festett tájképet. Jellegzetesen városi figura volt, akit nem egyszer megérintett ugyan a természet szépsége és közvetlensége, azt a tájat azonban, amelyet ember nem formált és nem lakott, mégis ritkán ábrázolta. A természetet számára a Liget jelentette, parkok és sétányok, ahol Scheiber a fák rendezett természetességében, a virágágyásokban, talált pihenést és festői témát. De szerette az ellenkezőjét is; a külvárosok és grundok földútjait, a gyárudvart a mezőtől elválasztó kerítést, a füstölgő gyárkémények ködébe vont és gömblámpák által megvilágított festői rendezetlenséget.
A 30-as évek második felében már inkább nosztalgikus vágyakozással gondol a tájra, és régmúlt, falusi emlékeit rögzíti meseszerű táj- és életképein. Megélt élményeire Scheiber maga, 1930-ban így gondol vissza: "( .. ) este szállást kaptam a kukoricagórékban, szénaboglyák tövében és a parasztasszonyok tejet és kenyeret tettek elibém... sokszor magam fejtem meg a fürge kecskét és az egykedvű teheneket... egy kis tanyán annyira megbarátkoztak velem, hogy a gazda felajánlotta, maradjak náluk... de engem vonzott Berlin (..) "
Az elemzendő táj se nem nosztalgikus, se nem vad, nem park és nem külváros - első pillantásra legalábbis nem kínálkozik pontos és egyértelmű megjelölés, arra hogy mit ábrázol ez a kép.
Enyhe felülnézetből egy tájra látni, az előtér hepehupás buckáit a kubizmus tanulságain érlelt, kisebb síkokból, lapocskákból álló szilánkok tarkítják. Nehezen azonosítható tereptárgyak ezek, amelyről nem lehet tudni, hogy a földkéregből kiforgatott kövek és kavicsok, vagy emberkéz által egybehordott romhalmaz. Megzavart természet, külvárosi romokat eluraló vegetáció vagy nem várt erózió, ami megbolygatja a tájat?
Jobbról határozott irányú, hangsúlyos földnyelv tolul a kép középpontja felé, amelyet kompozícionálisan, a bal felső sarokban egy függönyszerűen ellibbenő fátyolfelhő ellensúlyoz. A tekintetet a horizonton ultramarin- és türkizkék, "domborzatos" sáv akasztja meg: hogy játékos kedvvel megfestett hegyvonulat-e vagy a felhős eget kitakaró kék égbolt jelenik-e meg, éppúgy eldönthetetlen, mint hogy az esetlegesen leszúrt, imbolygó vezetékoszlopok utat szegélyeznek-e vagy sem. A festő a jobb oldalon hagyott egy képből kivezető "egérutat", amit jobb híján határvonalként lehet értelmezni a kép terén már kívül eső zöld "övezet" és az oszlopokat övező halmok között.
A húszas évek, expresszionista időszakának eszköztárára ismerhetünk a fekete kontúrú föld-szilánkok fogazatszerű, cikkcakkos rajzában.
Amennyire tétova a tájképen belül ábrázolt téma meghatározása, annál szeszélyesebben kapcsolódik egymásba Scheiber rajzán többféle látásmód; a táj reális térviszonyainak feltérképezése a kompozícióban, az expresszionizmus intenzív színhasználata a felszínen (a kubisztikusan összetapasztott sík lapok rózsaszín és kék ritmizálása, kék ég stb.), s ezek expresszív-dekoratív egységbe foglalása a kép sarkain.
Ha az elején azt állítottuk, hogy Scheiber nem nagyon festett táj képet - legalábbis pregnáns műfaja nem ez volt - akkor a kép tanulságait figyelembe véve azt is állíthatjuk, hogy kevés ehhez fogható, a formálásban és tartalmában is sebzett tájat ábrázolt, mint ezt.

A.K.