Virág Judit Galerie und Auktionhaus

(4) Téli aukció

Olaj, vászon, 52x72 cm
Jelezve jobbra lent: Orbán Meudon 1926

Orbán Dezső, a húszas évek közepétől, a Nyolcak szétszéledésével, a Tanácsköztársaság bukása után, hosszabb, magányos európai körútra indult. Az úticélt - ez még a tradíció folytonossága, a festők és szobrászok romantika óta kötélerő grand tour- ja - Olaszország, Spanyolország, Németország, Franciaország és talán az egyik legkedvesebb helyszín, Dalmácia. Az utazással Orbán érdeklődése is megváltozott; figyelme az erőteljes, konstruktív formákban összefogott, határozottan, telt színekkel megfestett, Cézanne hatását tükröző enteriőrtől a jellegzetes atmoszferikus sajátosságokat tükröző városképek felé fordul. Főleg az architektúra érdekli, ecsetje elfogulatlanul rögzít épületet, kisvárosi utcát, útkanyart, hidat, templomot és szélesre vont panorámát. Lázár Béla, az Ernst Múzeum igazgatója egy 1925-ös csoportos kiállítás alkalmából így jellemzi Orbán szemIélet és stílus váltását: "(Orbán) francia vidékekre vezet, erős, kolorisztikus szemmel meglátott világba, tiszta és mélytűzű színek, hatalmas formák és egyszerű motívumok közé. (...) A lényeges hangsúlyozására törekszik, és pátoszmentesenbeszéli el látományait." Nincs ez máshogyan a Párizs Meudon felől című kép esetében sem. Meudon, Párizstól délre fekvő, mediterrán hangulatú, szuburbán település, egyben a művészek által igen kedvelt festői helyszín. A Festő, pozícióját sudár fák szegélyezte kis magaslaton - talán egy kilátón - helyezi el, ahonnan szélesen és akadálytalanul lehet, az alant elterülő nagyvárosra, Párizsra látni. Az "itt és ott", lent és fönt különállásának szemléltetése e kép egyikfő kompozíciós feladata. Az előtérben ráismerhetünk még Orbán tízes évekbeli szálkás festésmódjára, valamint a Cézanne-i képépítés tanulságaira, ahogyan a mélyebben húzódó házakat hasonló tónusú, pasztózus síkokból tapasztja össze. Az épületek rendjét csak a fák önfeledt, laza festésmódja ellenpontozza. A völgyből felmagasodó fák koronáján keresztül siklik a tekintet a hátérben elterülő városra, hogy az végül az egyetlen beazonosítható monumentumon, a távolban emelkedő Eiffel tornyon állapodjon meg. A pasztózus festésmód itt teljesen lecsendesedett, a homogén szürkés-kék felületet nem töri meg semmi, csupán a képszéleken emelkedő fák kapcsolják össze a két szférát. Amennyire konkrét és reális az előtér tereptárgyainak a jelenléte, annál valószerűtlenebb és víziószerű a háttér megjelenése. Orbán, aki a városképek tekintetében inkább realistának nevezhető, most a belső táj, egy újabb dimenzió feltárulkozását teremtette meg Párizsról, ahogyan az Meudon felől látszik.

A. K.