Virag Judit Gallery and Auction House

(7) Tavaszi aukció

Olaj, vászon, 44,5x39,5 cm
Jelezve jobbra lent: Kmetty

Az önarcképek szerepe Kmetty János művészetében

Az idős mester arra a kérdésre, hogy miért festett ennyi önarcképet élete során, lakonikusan azt felelte: „Az önarckép a mesterség ősi adottsága. A modell mindig kéznél van.” Egy olyan művész esetében, akinél az önarckép olyan nagy jelentőséggel bírt, mint Kmettynél, a válaszadás valójában nem ilyen egyszerű. Kmetty önarcképei nem csupán a festő ars poeticáját, egyben világnézetét is közvetítik. Minden egyes önportré önvallomás, egyúttal szerepjáték. A tízes évek első felében készült önarcképek idealizáltak, pátosszal teliek. profetikus elhivatottságot sugároznak, ilyen például az ecce homo gesztusát ismétlő önarckép (Önarckép,1913, MNG). Majd groteszk hangvételűek lesznek, mint az 1920 körül készült önarckép sorozata, melyekhez a Műterem Galéria aukcióján szereplő Kalapos önarckép is tartozik. Az 1930 körül készült önportrék a leginkább apolitikusak, egy tisztán festői hitvallás manifesztációi, a korábbi megváltás eszmény, illetve az azt követő kiábrándultság érzete, a társadalmat érintő reflexió nélkül. Végül pályájának utolsó éveiben készült egyik önarcképén (Festő Szentendrén, 1965, Ferenczy Múzeum) Kmetty a művészetről és a világról szerzett tapasztalatait foglalta össze egy kristálygömbben, melynek önmaga is részesévé vált.

Önmeghatározások

1920 körül számos önarcképet festett, részben ezek változatait készítette el rézkarcaiban Kmetty János. Közös jellemzői ezeknek az önportréknak, hogy a művész önmagát egyfajta groteszk beállításban, a korábbi heroikus póztól megfosztva jeleníti meg. Az általam ismert festményváltozatok a művészt kalapban, vagy hajadonfőtt, öltönyben nyakkendővel vagy sállal mutatják. (Kékszemű önarckép, 1920 k., Ferenczy Múzeum; Önarckép, 1920 k., Ferenczy Múzeum; Önarckép kalapban és a Nevető önarckép című festmények reprodukálva Műbarát 1922.5. szám). A rézkarcok további variációkkal bővítik az önportrék sorát, többek között Kmetty önmagát barettben, illetve cilinderben jeleníti meg. (Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Gyűjtemény) Tehát különféle szerepekben tetszeleg a művész. A cirkuszi clown, a bohém festő, vagy a társadalmi meggyőződését vállaló civil figurájába bújik.

Kmetty helyzete a húszas évek elején Magyarországon

Kmetty a tízes években Kassák Lajos aktivista köréhez tartozott, ennek megfelelően baloldali elkötelezettsége nyilvánvaló volt. A vesztes háborút, illetve a bukott Tanácsköztáráságot követő időkben művész társai közül majdnem mindenki emigrációba vonult, Kmetty szinte teljesen magára maradt. Ebben a sajátos történelmi szituációban próbálta meg helyét újra és újra definiálni, amelyet bizonyos groteszk távolságtartás jellemzett. A húszas évek elején nyilvánosság előtt nagyobb kollekcióval, Csorba Géza szobrásszal közösen, 1922-ben a Kelvederében szerepelt, ahol kiállított ezekből az önportrékból. Csorba ezen a kiállításon szintén bemutatott egy nevető önarcképet, mely a közös helyzetüknek megfelelően Kmettyéhez hasonló attitűddel készülhetett. Kmetty iróniáját ugyanakkor a művészet etikus mivoltában való mély hit kísérte, így amint konszolidálódott a hazai művészeti és politikai közélet többekkel közösen létrehozta 1924-ben a Képzőművészek Új Társaságát, mely céljaiban kapcsolódni kívánt a háború és az azt követő időszak által megszakított modern művészeti tradícióhoz.

Figyelő szemek

A Műterem Galéria Aukcióján szereplő Kalapos önarckép legfőbb jellemzői a grimaszoló arc, a figyelő tekintet, a pszichologizáló attitűd. A szigorú kompozíciót a lazán megkötött sál oldja. Színvilágában egyértelműen még az ún. kék korszak hideg világához kötődik. A sálas, kalapos változat Kmetty 1920-ban megjelentetett rézkarc albumának a címlapján fordul elő. A korszakban a szerepjátszó önarcképek, többek között Derkovits Gyula vagy az újklasszicisták művészetében szintén fellelhetők, de a külvilágot és egyben önmagát kigúnyoló művészi magatartás egyedülálló a kortársak között.

Kopócsy Anna