Virag Judit Gallery and Auction House

(2) Tavaszi képaukció

Tempera, papír, 64,5x90,5 cm
Jelezve jobbra lent: Kádár Béla

Tarka felületek, szokatlan formák, hullámzó vonalak cikáznak ide-oda Kádár Méla csendéletén. A térbéli alakzatok játékosan változnak a síkok és vonalak viszonylatában. A gyümölcsök kontúrvonalai elválnak az őket meghatározó színektől, a vázák jelzésszerűen léteznek csak, a virágcsokor élénk világos pöttyrendszere rásimul a tömbszerű barokkos fotelre. Ez utóbbi mintha egy fal lenne, egy erőd díszes pártázata mely kincseket rejtene el, melyeket az előttük hullámzó nagy fehér folyó épp elsodorni készül. A kép mesevilág hangulata akaratlanul is asszociációkra ösztönöz. A fehér drapéria fehérré semlegesítette a rajta fekvő - vagy úszó -tárgyakat. A háttér sem valóságos, kacskaringós, hullámzó minták lényegítik át. Az árnyékok pepita rajza által kerül térbe a kompozíció.
Hogyan válhat a sík térré, a dekoráció árnnyá, a tér vonallá? A formai átlényegülés kísérleteibe tekinthetünk be képünk segítségével. Mi tartja egybe a cifra káoszt, a gomolygó sokaságot, az első pillanatban rendszertelennek tűnő képi szerkezetet? A majdnem középre helyezett kettétört vaskos támla arhitekturális ereje teszi stabillá a tárgyakat. A káoszból kimetsződő vázák, a ritmusos sötét és világos színek és a pohár-szilva együttese határozzák meg a kép statikáját.
A kép tárgyak ábrázolásával gondolattársit, szimbolizál, allegorizál, rámutat érzésekre, gondolatokra, tehát a tárgyak nem önmagukért vannak festve, és így bizony nem mindég tartják meg a maguk valósági alakfiát, színüket, helyzetüket, anyagszerűségüket, ahogy azt a laikus kívánja, hanem ahogy a művész által elképzelt mű azt kívánja, hogy végső fokon törhetetlenül egységes legyen harmóniában, ritmusban, színben, vonalban, kifejezésben és tartalomban." (Kádár Béla önéletrajz-vallomása melyet, Rózsa Miklós felkérésére írt 1934-ben. Művészet, 1987.)
A nagy csendélet keletkezési ideje körülbelül az 1935-38-as évekre tehető. A fűgyűjtők Galériája-Thebes Gallery kiadásában megjelent katalógusban több hasonló típusú alkotás is előfordul, formai és színbeli rokonság fedezhető fel ebből az időszakból: a 60. számú Csendélet szőlővel (1936 k.) című képen a gyümölcsök hasonló vonalas kontúrt kaptak, bár színei még nem tolódtak el, a 47. számú Enteriőr női akttal (1937 k.) című festménynél pedig a dekoratívitás, és a felületkezelés emlékeztet Kádár Béla csendéletére.
Külföldi analógiák sorát említhetném, de elmúlt már az az idő, mikor az új stílusáramlatok közvetlen hatása lenne érzékelhető képünkön. Pablo Picasso és Georges Braque első kubista csendéletei 1910 körül keletkeztek. Magyarországon a 20-as években a KUT művészeinek sora merített ihletet a "nagyok" alkotásaiból. A csendélet, mint műfaj kísérleti fázisnak is tekinthető, segítségül szolgált feldolgozni ezen festészeti törekvéseket. Mint téma, mindig is erős festői koncentráltságot, elmélyülést igényelt, a motívumok boncolgatására, elrendezésére jó keretet biztosított. Múlt századok csendéleteinek szimbólum-értéke, a múlandóság, a "morte naturale" jelentése új - inkább képi - fogalmakkal bővült. A formák újra értékelése, analízise, újszerű felfedezésként került előtérbe. Kádár Béla is kísérletezett tisztán formai absztrakcióval, jó példája ennek az Magyar Nemzeti Galéria által rendezett 1971-es Kádár Béla emlékkiállításon szereplő 25. számú kép Színes absztrakt csendélet címmel.
A 30-as években készült festményei absztrakció helyett dekoratív irányba fordultak, de az analitikus, boncolgató szemlélet megmaradt. Nincs hiány külföldi analógiákban ebben a korszakban sem, de hogy a művész szavait idézzem: "...és mindazokat az elemeket, melyek másban születnek, és azok nekem fekszenek, ha lehet, magamba olvasztom, az emberi közösségnek egy egyede vagyok, és mint művész érzékenyen kell reagálnom annak minden megnyilatkozására." (Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987.) Tehát természetes az a reakció, amellyel a művész merészen néz rá a nagyvilágra és magába szívja azt a képi információt, amire neki szüksége van. Kádár Béla csendéletében mindazok az elemek melyek távolról érkeztek, a "kifejezésre törő hangulatok laza festőiségében olvadtak" egységessé.

F. K.