Hereditas Antikvárium

Fair Partner ✔
16. Könyvárverés

Bp., 1884. Franklin-Társulat. (4)+384p. Első kiadás.
Az első levélen a szerző nővérének szóló dedikációjával: „Eszter nénémnek testvéri szeretettel Jókai Mór”.
Váli Ferencné, azaz Jókay Eszter 1816. február 15-én látta meg a napvilágot a család második sarjaként Komáromban. Itt a gyermekek „szépen fejlődtek, különösen Eszter volt okos és kedves” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora). 1825-ben aztán megszületett a legkisebb fiú is, Móric, akinek nővérével élete végéig tartó, bensőséges viszonya egész kis korában elkezdődött: „A gondos, okos anya, hogy leányát előre megszoktassa női feladataira, a kis Móricot kétéves korában Eszter gondviselésére bízta. Ő öltöztette, ő fésülte meg lenszőke haját, ügyelt rá napközben, megtanította imádkozni este, aztán vele is hált a kisfiú, aki rendkívül ragaszkodott hozzá. »Este – írja – vizet készítettem az ágyához, éjjel, ha ébredt, megitattam, éppen nem volt alkalmatlan. Később már csak megkereste a fülemet kezecskéjével, megmorzsolgatta: ‚Dundi néném, Duda néném, adj egy kis vizet.’«” (Mikszáth)
A boldog, meghitt, családi légkörről később az író is megemlékezett, éppen a jelen kötetben: „Milyen angyali élet volt annál a mi házunknál! Soha sem hallott ott egy haragos szó. Testvéreim szerették egymást, engemet még jobban. Mikor kis gyerek voltam, iskolába mentem, Eszter nénémnek a házajtóból utánam kellett addig nézni, míg az iskola kapuján befordulok.”
Ez a szerető, féltő gondoskodás lépten-nyomon fellelhető kettejük kapcsolatában. 1837-ben, mikor édesapjuk meghalt, a gyász ágynak döntötte Jókait. Olyan betegség lett úrrá rajta, hogy családja az életéért aggódott. „Áldott jó Eszter nénje” ápolásának és törődésének köszönhette, hogy életben maradt.
Az első szerelemnél is ott találjuk Esztert, ahogy az első házasságnál is. 1844-ben Jókai visszatért Komáromba ügyvédbojtárnak, ahol megismerkedett Asztalos Etelkával. „A jóságos Eszter, Vályné, női finomságával hamar észrevette a szövődő idillt s hagyván egy kicsit beszélgetni a fiatalokat, mindig azzal az utasítással végezte: »Eredj Mórickám, kísérd haza Etelkát!« És Móricnak sohasem kellett ezt kétszer mondani.” (Mikszáth) A kapcsolat kibontakozását előbb az édesanya, Jókayné ellenállása, majd Etelka korai halála akadályozta meg.
Az író Laborfalvi Rózával kötött házasságát kezdetben a nővér sem helyeselte, ám később megbékélt a helyzettel. A testvérek kapcsolata mit sem változott. Valószínűleg kevesen tudják, hogy Jókai elég korán megkopaszodott, és 1871-ben arra a döntésre jutott, hogy parókát készíttet. Ezt a szándékát minden bizonnyal megosztotta nővérével is, aki nem habozott saját és lánya haját felajánlani erre a célra. Ahogy az íróhoz címzett egyik levelében fogalmaz: „azt ajánlom hát ebböl a mi hajainkbol csináltas te magadnak két parókát Marisomébol arra az alkalmatosságra mikor ki kell magadat csipni az enyimböl pedig komoly alkalmakra”.
Mindezeken túl pedig szakmai kapcsolat is összefűzte kettejüket: Jókay Eszter íróként is szerepelt a magyar nyilvánosságban. Elbeszélései, humoreszkjei és visszaemlékezései rendszeresen megjelentek a korszak lapjaiban, úgymint az Üstökösben, a Hazánk s a Külföldben, az Igazmondóban, valamint a Magyar Népvilágban. Jókai nem egyszer kért írást nővérétől az általa szerkesztett lapok számára.
Mindezek fényében nem csoda, hogy Jókai megküldte nővérének az itt dedikált kötetet. A könyv elején az Eszterre vonatkozó részek ceruzával alá vannak húzva, ami szinte bizonyosan az ajándékozott keze nyomát viseli.
Tekintve, hogy sem árverésen, sem az általunk vizsgált közgyűjteményekben hasonló dedikációnak még a nyomát sem láttuk, kétségkívül kijelenthető, hogy darabunk egyedülálló irodalomtörténeti ritkaság.
Díszesen aranyozott, kiadói vászonkötésben.
Szüry: 2170.