Virág Judit Galéria

(2) Tavaszi képaukció

Olaj, vászon, 81x65 cm
Jelezve balra lent: Czóbel

Kiállítva:
-29. Velencei Biennálé, 1958, katalógus: 371. o. 3. kép
-Szentendre, Ferenczy Károly Múzeum 1966 Czóbel Béla kiállítása 21. kép

Kiállítva: és reprodukálva:
-Műcsarnok, 1971 Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása 45. kép.
-Magyar Nemzeti Galéria, 1983. Művész és mecénás. Kiállítás a Fruchter-gyűjtemény Czóbel képeiből a művész születésének 100. évfordulóján 3. kép.
-Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1984 Czóbel Béla emlékkiállítás a Fruchter gyűjtemény képeiből 3. kép

Reprodukálva:
-Magyar Művészet, 1933.52.o.

Proveniencia:
-Fruchter Lajos közvetlenül a művésztől vásárolta 1931-ben, s a kép a gyűjtő halála után a Fruchter család tulajdonában maradt egészen 1996-ig. Ezidő alatt átmenetileg a Magyar Nemzeti Galériába került letétként (ld. a hátoldalon szereplő MNG Új Magyar Képtár leltári számot), majd a gyűjtő leánya az eladás mellett döntött, s így került a jelenlegi tulajdonos birtokába.

Szóbanforgó csendéletünk sorsa igen jól dokumentálható. A festmény keletkezése (1929) után nem sokkal az egyik legdinamikusabban fejlődő magángyűjteménybe került. Mikor 1933-ban Czóbel elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság Szinyei-jutalmát, a csendéletet reprodukálta a kor vezető képzőművészeti folyóirata, a Magyar Művészet. A festmény számos kiállításon szerepelt és több katalógus reprodukálta, ezek között is kiemelendő az 1958-as Velencei Biennálé, melyen a magyar pavilon önálló termet szentelt Czóbel Béla művészetének bemutatására, s ennek falán lógott ez a csendélet is. (A fent felsorolt öt darab, fellelhető katalógusok alapján pontosan azonosított kiállítás mellett a művet nagy valószínűséggel kiállították például Londonban is, ahogy ezt a hátán található szállítási cédula is alátámasztja, bár ezt a kép története szempontjából érdekes adatot még nem sikerült pontos adatokkal igazolni.) S ami különlegesen érdekes, hogy a csendélet attól kezdve, hogy a művész eladta, egyszer sem cserélt gazdát: mindvégig ugyanazon család féltett kincseként utazott a kiállításokra.
A csendéletet Czóbeltől 1933-ban megvásároló gyűjtő, aki a huszas évek végétől 1945-ig a magyar festészet egyik legjelentősebb magánygyűjteményét hozta létre, a műgyűjtés legendás alakja: Fruchter Lajos (1882-1953). A modern magyar festészet iránt szenvedélyesen elköteleződő Fruchter Lajosról azért is érdemes e ponton megemlékeznünk, mert különleges személye szorosan összekapcsolódik Czóbel Béla kezdeti hazai elismertségével.
Fruchter azok közé a gyűjtőegyéniségek közé tartozott, akik a tájékozatlan, ám lelkes műkedvelőből fokozatosan váltak éles szemű, kifinomult kvalitásérzékű műértővé. Veleszületett érzékenységéről, melyet környezete sokszor értetlenül figyelt, így ad számot memoárjaiban: "Mily sokszor adtam hálát a jóságos Gondviselésnek, hogy rövidlátó szemeimmel láthattam szépségeket, melyek annyi ép szemnek rejtve maradtak. De én nem csak láttam a képeket, hanem éreztem is. Minden idegszálam vele rezgett színeivel, vonalaival, zenéjével. "(16.o.)
Gyűjtői ízlésének fejlődéséért persze kemény tanulópénzt fizetett. A jelentős tőkét mozgató Fruchter kezdetben úgy vált a képügynökök kedvencévé, hogy mindenfélét összevásárolt. Eleinte Zemplényit, Margittayt gyűjtött, majd a már akkor is megbízható befektetésnek számító klasszikus mestereket vásárolta: Munkácsy, Paál László, Szinyei majd Rippl-Rónai műveit. Fokozatosan fordult az akkor "kortársnak" számító művészek felé: Derkovits, Bernáth és Czóbel lettek a kedvencei, majd Berény, Márffy, Szőnyi és Egry. Fáradhatatlan műélvezőként sorra látogatta a műtermeket, és számos festővel alakított ki személyes jó viszonyt. Gyűjteményét folyamatosan fejlesztette, régi művektől megvált, festő és gyűjtő barátaival is gyakran cserélt képeket. Az ő szájából vált ismerté az a mondás: "a kép tartja magát" - azaz részévé vált annak a műnek, amelyet ő alakított szenvedéllyel és tudatos munkával: a gyűjteménynek.
Czóbel Béla Nagylevelű virágcsendélete azok közé a képek közé tartozott, melyek "tartották magukat", hosszú, s utóbb igen viszontagságos évtizedeken keresztül.
A Párizsban élő Czóbel nevét Fruchter először Lehel Ferenctől hallja 1929-ben. (Ő az a Lehel Ferenc műkritikus, akinek egy napsütötte nyári réten a Nagybányai város látképe elé rajzolódó sötét zakós sziluettjét a 21 éves ifjú tehetség Czóbel 1904-ben megörökítette - innen datálódik a barátság.) Fruchter Perlrott Csabától veszi meg első Czóbel képét 1929-ben, egy akvarell félaktot. 31-ben látja Czóbel Tamás Galéria-beli kiállítását, majd ezt követően levelet ír a művésznek Párizsba, s kéri, küldjön még képeket. Czóbel három festményt küld: egy szajnaparti tájképet, egy olvasó nőt ábrázoló festményt és egy csendéletet. Fruchter mindhárom képet megveszi. Még azév nyarán, mikor Czóbel Budapestre érkezik, megismerkednek, s ettől kezdve évről-évre, mikor a festő hazautazik, találkoznak. "Ebben az időben még senki sem érdeklődött művészete iránt, úgyhogy magam válogathattam nekem mindig nagyon tetsző képei között. "(28.o.)Ezekre az évekre visszaemlékezve tesz egy megjegyzést, melyet minden valószínűség szerint képünkre vonatkoztathatunk: "Festett ugyanakkor még egy nagyobb, komor pompájú leveles csendéletet, melyet szintén java munkájának tartok." (A kép minen kétséget kizáróan 1931-ben vagy 1932-ben került Fruchter tulajdonába, mert a Magyar Művészet 1933-as reprodukcióján már mint a gyűjtemény darabja szerepel.)
Fruchter a Czóbel csendéletek iránt egészen különös elfogultságot érez: összesen 14 csendéletet vásárol a 30-as években. "Sok csendéletem van Czóbeltől, számszerint tizennégy. Veszedelmes mennyiség egy gyűjteményben. Látásukra még sem támadt bennem soha unalmas érzés, ellenkezőleg ha az egyikről a másikra siklott tekintetem, mindenikben más-más szépségeket fedeztem fel.."(30.o.)
Egy-egy látott kép megbabonázza - egy Czóbel csendélet megszerzése Fruchternek valóságos kihívás, kaland. Memoárjaiban részletesen elmeséli, hogyan sikerült hozzájutnia Czóbel egy mimózás csendéletéhez Párizsban. A festő éppen Magyarországon tartózkodott, mikor a gyűjtő Párizsban felkereste Van Leart, akinél nemrég zárult a művész egy kiállítása. Már csak három festmény volt nála, melyeket nem szándékozott eladni, de a lelkesen érdeklődő Fruchternek megmutatta őket.
"Három kép: egy tájkép, egy figura és egy csendélet. A másik két kép is szép volt, de a mimózás mindegyiken túltett. Rendkívűl tetszett és őszinte lelkesedéssel dícsértem a kereskedő ízlését és azt az elhatározását, hogy a képet magának megtartja. Láthatólag örült, hogy ízlésünk egyezett.
Meglátogattam újból is Van Leart, sőt harmadszor is felkerestem a feleségem társaságában. A műkereskedő megtagadva hűvös holland származását a nyakamba borult és kijelentette, hogy a képet nem adja el, de nekem adja. Képzelhető, mennyire örültem megható gesztusának. A szomszédos bisztróban néhány pohár sherryvel megpecsételtük barátságunkat."
A festő és a gyűjtő között kialakuló szoros kapcsolatról számos megjegyzés, anekdota, bizalmas megfigyelés tanúskodik a memoárokban: "Olyan szenvedéllyel és szenvedéssel dolgozott, hogy munka közben a festőállványt is feldöntötte, ha az elért eredmények nem elégítették ki. "(37.o.) "Birtokomban van egy képe, melyet ötször teljesen átdolgozott annyira, hogy az öt változat egyike sem hasonlított a másikra. Végre is erőszakkal vittem el tőle azon nyersen a festőállványról. "(27.o.) Fruchter Lajos az, aki Czóbel festői kvalitásait felismerve kiterjedt baráti körében is népszerűsíteni kezdi a művészt. Többször bíztatja, hogy költözzön haza, bátorítja, hogy itthon is talál majd értő közönséget a Párizsban már befutott művész. Többször kiáll festészetének értékei mellett, vitába száll például az Ernst Múzeumot igazgató Lázár Bélával, mikor az Czóbelt bírálja. "Czóbel hazatérése után is eltartott egy darabig, míg képeinek szépsége átment a köztudatba. Elénk propagandát fejtettem ki érdekében.." (37.o.)
Tekintsünk azonban a képre. Vajon mi volt az, ami az élesszemű gyűjtőt életre szólóan megbabonázta a Czóbel csendéleteken?Czóbel festészete e korszakban találja meg kiérlelt, sokrétűen gazdag hangját: túl van már a korai nagybányai éveken, a francia ]Fauve-ok szenvedélyes hatásán, a lázadó neós korszakon, a hollandiai évek kontúros, geometrizáló formanyelvén. A csendéletein megjelenő erőteljes, mély zengésű, pasztózus világ teljességgel a sajátja - eme örökérvényűnek tűnő látásmód mélyén szuverén művészi rend rejlik. A kép barnás-sötét tónusai, a virágok kiragyogó világosabb foltjai, a vörösesbarna mázas kancsó, a csokrot körülvevő, szövött textíliák számos korabeli csendéleten visszaköszönnek. (ld. például Kállai 30, kép; Genthon 11. kép, 21. kép)
Czóbel témaválasztása szűk: a huszadik századi festészet nagy viharaiban ő szorosan a természeti látványhoz kötődik: tájat fest, enterieurt, emberi alakot és sok-sok csendéletet. Ám ecsetje nyomán a látszat olyanná alakul, ahogyan csak ő lát: "..a motívum, mit festünk, ha nem is tűnik el a képen, de feloldódik a színek, vonalak egymáshoz való vonatkozásaiban, miáltal visszaadjuk a dolgok mysteriumát, ez ami felemel bennünket egy képben...".

A. J.