Múzeum Antique Book Shop

Fair Partner ✔
Múzeum Antikvárium 45. árverése. Könyv, kézirat, fotó, metszet

Bár a vers ismert, hiszen 1913-ban megjelent nyomtatásban a Nyugat november 1-i számában, a címben megszólított Nusika kiléte sokáig ismeretlen volt, míg a Szabad Szó 1948. március 28-i számában Lám Frigyes közlése nyomán ki nem derült.
A vers Ady magánéleti és érzelmi világának egy különleges szeletét tükrözi. Ismeretes, hogy a költő életében számos nő játszott fontos szerepet, s Ady élete olyan szinten feldolgozott, hogy szinte minden kapcsolatáról pontos ismeretünk van, de Nusika konkrét személyazonosságát sokáig nem ismertük, erről Ady maga sem hagyott utalásokat. Nusikát egyes értelmezések múlandó vonzalomként, mások pedig a tiszta, gyermeki szeretet szimbólumaként azonosítják, esetleges múzsaként vagy képzeletbeli alaknak véltek, hiszen Ady gyakran írt verseiben múzsáiról, akik nem csupán valóságos személyek, hanem egy-egy érzelmi vagy művészi pillanatot testesíthettek meg a költő számára.
A Nagyvárad, 1900. III/31-i keltezésű „Egyért haragszom, Nusika, magára,” kezdetű vers nyilvánvalóvá teszi ugyan, hogy egy ifjú leánykáról lehet szó, azonban konkrét személyhez hasonló módon sokáig nem volt köthető a vers sem.
Lám Frigyes tisztázó írása feledésbe merült, sokakban maradt a bizonytalanság. A költő által címzett levelezőlapon címzettként ez áll: „Kovách Nusika úrihölynek”, a címzés pedig: „Helyben, Kőfaragó ú. 821.” A postai bélyegző szerint: Nagyvárad, 1900. Már(cius) 9.
„Ady Endre első nagyváradi lakása 1900 január második felétől ez év márciusáig a Pokol (Szent János) utca 28 szám alatt volt, innen költözött el a Kőfaragó (Lukács György/ma Nicolae Jiga) utca 18 szám alá (a mai számozás szerint 20).
Erről a Kőfaragó utcai lakásról emlékezett meg Dutka Ákos is, aki szintén ebben az utcában lakott, „A Holnap városa. Regényes korrajz a nagyváradi A Holnap születésének idejéről” című, 1955-ben megjelent kötetében: „Akkor így hívták az olasz kőfaragók emlékére, akik valamikor Mária Terézia idején itt faragták a székesegyház köveit. Egyenes, széles gesztenyesorral szegett utca volt, de ugyanúgy néz ki ma is. A poros vasúti hársfasortól nyílott, s lenyúlt a Körös felé, a püspökségi kertekig. Szép utca volt, lakói a város legszebb utcájának mondták. Csendes, árnyas és zárkózott. Ady Endre is ilyennek láthatta, mert Váradra érkezése után rövid időre itt vett hónapos szobát Gyöngyössi bíró úréknál, közel a vasútállomáshoz, hátha hamar kiveti magából ez az idegen város.”
Ady egykori debreceni diáktársa, Székely József is, akit Nagyváradra helyeztek ki pénzügyi fogalmazógyakornoknak a kolozsvári jogi egyetem elvégzése után, erre a lakásra emlékezett: „1899 decemberében érkeztem Nagyváradra. Lakást kerestem. Így találtam rá a Kőfaragó utca 18 szám alatt lakó özvegy Kovách Kálmánnéra. Férjének, egy főszolgabírónak a halála után két kislányával lakott a nagy házban. Szobákat adott ki fiatalembereknek. Csak napok múlva tudtam meg, hogy két szobával odébb Ady Endre lakik. Fölelevenedett közöttünk a barátság.”
Kovách Kálmánnénak volt egy fia is, ifjabb Kovách Kálmán, aki a premontrei főgimnázium harmadik osztályába járt, amikor Ady náluk lakott. Ő megőrizte két nővérének, Sárikának és Annuskának az emlékkönyvét, amelyekbe Ady egy-egy emlékverset írt 1900. március 31-i dátummal. (az „Egyért haragszom, Nusika, magára,” kezdetű) Annuskának pedig még egy levelezőlapot is írt, rajta egy alkalmi verssel, emlékezett vissza Kálmán, s mutatta be a ritka Ady-relikviákat 1948-ban.
Tételünk tehát a hosszú ideig rejtőzködő, s most előkerült levelezőlap.
A teljes, - Adytól szokatlanul szépen írt - vers a kézzel színezett, dombornyomású rózsaszál alatt:
Írtam én már kis leányokhoz
Prózában, versben számtalanszor.
A magamféle vén legény már
Verset nem ír, csupán ha flanczol.
Hát aztán ánzikt kártyát küldni! -
Még rágondolni sem volt kedvem,
De mert Nusika úgy kivánta:
A mit akart, itt versbe szedtem,
Nem flancz - érzem -, a régi lettem. A. E.
Csupán néhány apró eltérés van a nyomtatásban ismerthez képest, ezek: A flancol szavak eredetiben „flanczol”-ként íródtak, Nusika nem így, hanem „úgy” kívánta, valamint az utolsó előtti sor elején nyomtatásban: Amit akart, míg a kéziratban Ady így írta: „A mit akart”.
A mostanáig egy gyűjteményben szunnyadó rendkívüli irodalmi ritkaságnak tekinthető képeslap kifogástalan állapotú.