Hereditas Antikvárium

Fair Partner ✔
2. Könyvárverés

Antverpiae, 1583. Ex officina Christophori Plantini. (8)+766+(2)+(31)p. A BB ív utolsó levele üres.
Hozzákötve:
Stirpium nomenclator Pannonicus
Antverpiae, 1584. Ex officina Christophori Plantini. (15)p.
Kiadói colligatum.
A szerző németalföldi (vallon) orvos és botanikus, a spanyol és a magyar flóra első ismertetője volt. A löweni, marburgi és wittenbergi egyetemen folytatott tanulmányok után 1551-től Montpellier-ben Guillaume Rondelet belső titkáraként szerepelt, majd a Fugger-család mentoraként az Ibériai-félsziget flóráját tanulmányozta. 1573-tól 1587-ig Bécsben a császári kertek felügyelőjeként működött, itt ismerkedett meg Zsámboky Jánossal, Istvánffy Miklóssal, valamint a botanika első magyar mecénásával, Batthyány Boldizsárral is. Az ő németújvári udvarában sokat vendégeskedett 1574 és 1582 között. A főúr Beythe Istvánnal, udvari lelkészével együtt – lévén mindketten lelkes amatőr botanikusok – füvészeti tanulmányútjaira is elkísérte Clusiust, sőt mindketten segítették munkájában is.
A mű az első jelentős, tudományosnak tekinthető, magyar vonatkozású növénytani munka. A Nyugat-Magyarországot és Ausztria egy részét tárgyaló kötetben majd’ 500 hazai növény leírása található meg, mintegy 350, nagyrészt egészoldalas fametszettel illusztrálva. A szakirodalom a tudományos igényű szöveg mellett a rajzok pontosságát is méltatja. Az önálló címlappal megjelent Nomenclator az első latin-magyar növényszótár. Először egy évvel korábban, Németújváron látott napvilágot. Sokáig Beythe Istvánt tekintették a szerzőjének, de ezt az első kiadás címlapján levő vers is cáfolja. Természetesen a növények magyar neveinek megállapításában jelentős érdemei voltak Batthyány udvari lelkészének, amint azt Clusius is említi az előszóban, emellett feltehetően a kötet sajtó alá rendezése is Beythe nevéhez fűződik.
Darabunk különlegességét emeli, hogy a legendás államférfi, Richelieu bíboros könyvtárából származik. A miniszter elkötelezett támogatója volt a művészeteknek, ő maga is hatalmas könyvtárral rendelkezett. Külföldi ügynökei gyakorta kéziratokkal és könyvekkel gyarapították az amúgy is jelentős gyűjteményt, csak az előbbiek száma mintegy 900 darabra rúgott. A bíboros unokaöccse fiára hagyta könyvtárát, azzal a kikötéssel, hogy ne csak a család, hanem a tudósok számára is látogatható legyen. 1660-ban aztán a Sorbonne-ra került a gyűjtemény.
Enyhén kopottas, aranyozott, XVII. századi bőrkötésben. A gerincen kis repedéssel. A kötéstáblák közepén és a gerincen Richelieu bíboros supralibros-ával.
RMNy 538., RMK I 205., RMK III 725., Apponyi: 498.