A jótékonysági árverés célja: a járványhelyzet következtében nehéz anyagi helyzetbe került, szervre váró- és szervátültetett gyermekeket nevelő családok támogatása.
A közel két éve tartó súlyos járványhelyzet sok mindent megváltoztatott az életünkben, mindenki életében. A szokásos családi programokból 2020. február elején a farsangi hétvégét, 2021. szeptemberben az őszi hétvégét - igaz öt napra bővítve - tudtuk megtartani, de online és a CSUDAMADÁR magazinunk segítségével tartjuk a kapcsolatot a családokkal, segítjük őket.
Az elmúlt hónapokban sok család szorult anyagi támogatásra. Jelenleg ezt tartjuk legfontosabb teendőnknek, megpróbálunk segíteni mindenkinek, aki megfelelő indokkal hozzánk fordul. Ez idáig közel 4 millió forinttal segítettük a rászorulókat. Szeretnénk, ha mindannyiuknak szép karácsonyuk, nélkülözés-mentes telük lenne!
Köszönet mindenkinek, aki vásárlásával hozzájárul a szervátültetett gyermekeket nevelő családok támogatásához, hiszen több olyan család van, ahol 2-3 szervárültetett gyermekről is gondoskodnak, illetve a szülő maga is vagy szervátültetett, vagy donor.
Köszönet a művészeknek, akik felajánlották műalkotásukat a jótékonysági árverésre!
Szalamanov Zsuzsa
a kuratórium elnöke
A jótékonysági aukció kezdeményezője 2016-ban Börcsök Enikő, alapítványunk kurátora, Magyarország Kiváló Művésze volt. Nagy tragédia érte Enikő halálával a színházi világot és alapítványunkat, és mindenkit, aki őt szerette. Fiatal volt, tele tervekkel, szeretettel, segíteni vágyással… Az alábbiakban az ő 2020-ban írt ajánlását olvashatják:
Kedves Támogató!
Nagy megtiszteltetés és hatalmas öröm számomra, hogy ötödik alkalommal is létrejöhetett ez a jótékonysági árverés, melynek bevétele a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért közhasznú civilszervezet célkitűzéseinek megvalósítását segíti.
Kétszeres szervátültetettként magam is érintett vagyok. Évek óta részt veszek önkéntesként az alapítvány által rendezett programokon, két éve pedig kurátorként is segítem az alapítvány működését.
Boldogsággal tölt el, hogy egyre többen ajánlják fel műalkotásukat a jótékonysági árverésre. Büszke vagyok rá, hogy ennyi segítőkész ember vesz körül bennünket! Szívet melengető ez az összefogás!
Szeretettel:
Börcsök Enikő
RÉSZVÉTEL ONLINE AUKCIÓN AZ AXIOARTON
Az Ön által tett licit rögzítése függhet az Ön számítástechnikai eszközeitől (notebook, tablet, mobiltelefon stb.), internet szolgáltatójától, a pillanatnyi adatátviteli sebességtől, az alkalmazott böngésző típusától, verziójától és annak beállításaitól. A fentiek miatt az utolsó 5 másodpercben kezdeményezett licit/licitügynök rögzítését az Axioart Kft. nem garantálja. Kérjük, hogy ajánlatát az utolsó 5 másodperc előtt tegye meg, illetőleg használja a licitügynök funkciót, melyről bővebb információt az aukció részletei menüpontban talál.
Az Aukciósház a katalógusának tételeire online liciteket fogad a megjelölt időszakon belül (2021.12.01-től 2021.12.15. 18:00-ig.) Az online aukcióhoz nem tartozik hagyományos aukciós esemény, mivel a licitek csak az internetes felületen zajlanak. Licitálni az axioart.com-on történő regisztráció után lehet. (Ehhez a funkcióhoz nem kell az axioart előfizetőjének lenni!) Az online licit funkciót belépés után tudja használni.
Belépést követően, Ön a következő funkciókat és információkat találja:
Az online aukcióhoz kapcsolódó egyéb fogalmak:
Az online aukció lezárása:
Az utolsó online aukciós tétel licitálásának lezárulása után a katalógus átkerül az aukciós archívumba. Eredményéről az Aukciósház részletes értesítést kap, ugyanakkor az axioart e-mailben értesíti a sikerrel licitáló Felhasználókat a licitjük eredményéről; valamint az Aukciósház elérhetőségeiről is, ahol Ön közvetlenül érdeklődhet a fizetési és szállítási lehetőségekről is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ha az „AJÁNLATOT ADOK” gombra kattint, konkrét összegű vételiajánlatot adhat a tárgyra, amelyet meg szeretne vásárolni. Ha az eladó elfogadja az ajánlatát, megvásárolhatja a tárgyat. Az online vásárláskor megfizetett közvetítői jutalék a vételár részét képezi, így Ön az eladónak a vételár közvetítői jutalékkal csökkentett összegét fogja megfizetni a tétel átvételekor.