Igazi luxus ékszer - Nagy ékszerházak: Cartier, Boucheron, Bulgari, Van Cleef & Arpels, Verdura
A V-Pearl Művészeti Szabadegyetemen február 3-án tartott előadást dr. Oberfrank Ferenc, az ékszerszakma legismertebb hazai szaktekintélye, neves európai luxus ékszerházakról
Tudósító: Kránitz Iréne
A piacvezető hazai régiség, műtárgy- és ékszerbecsüs oktatást, továbbképzést szervező V-Pearl Kft. által meghirdetett igen népszerű Művészeti Szabadegyetem ez évi harmadik előadásának témáját méltán nagy érdeklődés előzte meg szakmai berkekben, melyet az előadó személye dr. Oberfrank Ferenc a szakma, a hazai ötvösművészet, ékszerészet, minden ezzel foglalkozó szakember előtt kétségkívül nagy szaktekintéllyel bíró „doyen-je” még inkább fokozott. Az aranyművesség története c. könyv szerzője, a Magyar Ötvös főszerkesztője, számtalan szakirodalmi cikk szerzője sokak szakmai érdeklődését kiváltotta. A Pintér Sonja Galéria Falk Miksa utcai patinás termeiben már jóval a meghirdetett időpont előtt gyülekezett a szakmai közönség, beleértve a fiatalabb generációt, a szakmában már elismert kollégákat, művészettörténészeket, szakírókat, műgyűjtőket, a szakmához kötődő vagy a régiségek iránt érdeklődőket.
A témához illő, a luxus és az ízlés atmoszféráját sugárzó Pintér Galéria termeiben a nagyszámú, szakmailag nívós közönség soraiban kitapintható volt a feszült várakozás, amikor megjelent dr. Takács József, a Szabadegyetem művészeti igazgatója és vele együtt dr. Oberfrank Ferenc (sokaknak „Feri Bácsi”) kortalan, elegáns alakja, a szakmai és mesterségbeli tudás egyik hazai (és a nemzetközi színtéren is) reprezentatív személyisége. Dr. Takács József, bevezetőjében meleg szavakkal üdvözölte az előadót és közönségét, méltatva az előadó személyiségét, szakmai kvalitását, mely a látogatottságban, a kiemelkedő érdeklődésben is visszatükröződött. A közönség tapssal köszöntötte a pulpituson maradó Oberfrank Ferencet, aki egyedülállóan gazdag szaktudását osztotta meg ezen az estén a „nagyérdemű”-vel. A február eleji, még mindig hamar sötétedő estébe így érezhetően belevegyült a szakma szeretetének előadó és közönsége közötti kölcsönös és megfoghatatlan különös kisugárzása révén egy tavaszias, fiatalos, modern és egyben a luxust örök értéknek tekintő nagyon is időszerű, felszabadító „feeling”- je.
Oberfrank úr nagyívű bevezetőjében mindenekelőtt fontosnak tartotta kiemelni az emberiség, évezredekre visszanyúló örök igényét a szépség iránt, a test ékesítésére is irányuló természetes és ösztönös, egyben spirituális szükségletét. A test felékesítéséhez, a díszítéshez sokféle kiváló anyag állt rendelkezésre a természetben (fa, korall, kagyló, színes kövek, tollak, elefántcsont, növényi eredetű anyagok, réz, majd a nemesebb fémek), de az ember természeténél fogva valami időtállóra, értékesre törekedett, így a réz után csakhamar a nemesfémeket, elsősorban az aranyat - jó megmunkálhatósága és ragyogó színe miatt - viszonylag korán felfedezte történelme során.
Az előadó szerint, noha maguk az anyagfajták is önálló értéket képviselnek, ettől eltekintve a luxus iparágaknak, kézművességnek anyagban is az időtállóra, azaz nemesfémre, drágakőre van szüksége.
Az előadás egyik fő, megválaszolni kívánt kérdése, a luxusékszer fogalma volt. Melyek azok a feltételek, melyek teljesülése esetén ékszerről, netán luxusékszerről beszélhetünk?
Az előadó 4 szempontot kívánt ehhez megadni, amely nem más, mint a
Az üzenet, amelyet maga az ékszer hordoz, nagyon fontos az előadó szerint.
Mi az üzenete egy gyönyörű, netán családi ékszernek? – tette fel a kérdést Oberfrank úr.
Egy csodálatosan kivitelezett ékszerrel üzen maga a Teremtő, egy fölöttünk álló transzcendencia és az üzenet lényege nem más, mint az öröm, hogy valóban leljük örömünket a szép tárgyban. De benne van az alkotó, a kivitelező öröme is, miközben a tárgy egyben tolmácsolja az ajándékozó fél személyes üzenetét a szerettei felé és a megajándékozott örömét, amit visszasugároz az ajándékozó félre, a szűkebb környezetére.
Az ékszereknek a társadalmi életben betöltött és időtálló szerepük kialakulásában óriási szerepe volt a modern korban a női emancipációnak is –emelte ki az előadó. Coco Chanel éppen a női emancipáció felismerésének köszönhette ragyogó divatkarrierjét, aki azzal vált máig utolérhetetlen divatkreátorrá, hogy olyan hordható, de mégis hallatlanul elegáns kosztümöket, ékszereket, parfümöt tervezett, amely alkalmazkodott a dolgozó, emancipált nő igényeihez, miközben a legválasztékosabban elégítette ki a francia divatban („haute couture”) közismert igen magas szakmai követelményeket. Chanel egy teljesen új korszakot nyitott meg a divat világában. A téma szempontjából érdekességként hangzott el, hogy Fulco di Verdura, a nagy olasz palermói születésű ékszerész szakmai karrierjét éppen Chanelnél kezdte.
Oberfrank úr előadása fő témájául azokat a vezető, igen nagy múltra visszatekintő, ma már nemzetközi hálózatként is működő európai luxus ékszerházakat választotta, amelyek kivétel nélkül a szakmai bátorság, egyedi formatervezés, az innováció, a folyamatos megújulási képesség, a körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás példaképeiként tűnnek ki az ékszerszakmában, ill. az ékszerdivatban. Ezek a világcégek ennek köszönhették, hogy minden időben talpon tudtak maradni, túlélve több mint 150 év legválságosabb periódusait, háborúkat, gazdasági kríziseket és valószínűleg a napjainkat sújtó gazdasági recessziót is túlvészelik.
Oberfrank Ferenc előadásában egy fontos vezérmotívum volt maga a „nagybetűs” Gondolat, az ihlet, az alkotói szabadság, az invenció, amely sokkal fontosabb szerinte annál, hogy értékes vagy kevésbé értékes anyagot használ fel a tervező a kivitelezésben. Ami pedig a formatervezést illeti, nincs két ugyanolyan ékszer, ha egy igazán invenciózus tervező egyedi darabokat készít, a gondolat variációkat szül ugyanarra a témára…..
Nagyon szerencsés Oberfrank úr szerint az is, ha egy új technikai újításnak nevet is adnak, azt ugyanis jobban megjegyzik az emberek, amivel sokkal jobban el lehet adni a portékát (Tiffany-foglalat pl.), nem elég a száraz katalógus számozása.
Az alábbiakban a fenti értékes megállapítás illusztrálására a napjaink nagy európai - ma már luxus ékszerházaknak tekinthető - világcégeit tekintette át az előadás. Nézzük meg ezeket még egyszer mi is az olvasókkal együtt!
Boucheron
Frederic Boucheron francia ékszerész, aki eredetileg vésnöknek tanult, 1858-ban alapította meg cégét Párizsban. Ő volt az, aki elsőnek nyitott műhelyt a Place Vendome-on, amely később fogalom lett az ékszerszakmában. Közismert, hogy itt nyitottak üzletet a francia ékszerészek, ez az ékszervilág egyik szimbóluma ma is.
Bár a gyémántvésés nagy mesterének számított (gyémántcsokrai híresek voltak!), nagy alkotói szabadsággal kiváló minőséget teremtve használta fel a színes drágaköveket (türkiz, lápisz lazuli, jade stb.) vagy a korallt is, és nemcsak a legdrágább anyagokat alkalmazta míves kreációban. A régi korok, különösen a reneszánsz formavilága hatott rá (Cellinit tanulmányozta), szerette a zománctechnikát, de ezeket teljesen egyénien teremtette újjá. Kedvelte a természet motívumait, ezeket stilizáltan alkalmazta is. Nem idegenkedett az új divatirányzatoktól sem, art nouveau és art déco stílusban is készített remekműveket. Boucheron nem a drága alapanyagokat, hanem inkább a művészi kivitelezést tartotta fontosnak. Amikor a szenzációs régészeti feltárások lázba hozták a világot, az egyiptomi művészet is divatba jött, s ez rá is nagy hatással volt. Nagyon eredeti, igazi nagy művész volt, aki mindig meg tudott felelni valami újítással, merész ötlettel (az ún. „emeletes” foglalatot is ők vezették be elsőnek) a kor kihívásainak és a vásárló közönség igényeinek.
Cartier
A francia luxus ékszereket gyártó cég igazi világhírnévre, a karórák kivitelezésével, továbbfejlesztésével tett szert (Az ún. „fürdőkád modell” pl. nagyon híressé vált). Magát a céget Louis-Francois Cartier alapítja meg 1847-ben, Párizsban. Fia, Alfréd 1870 táján veszi át az üzletet. Három fia idővel szintén belép az üzlet irányításába, így Párizson kívül leányvállalatot alapítanak Londonban, majd később New Yorkban is kirendeltséget. A Cartier-stílus nagyon népszerű és keresett lett, különösen a felső tízezer köreiben. Királyi családoktól, főleg gazdag keleti maharadzsáktól is megrendelésekhez jutnak. 1910 körül csatlakozik hozzájuk egy tehetséges és invenciózus hölgy, Madame Jeanne Toussaint, aki nagyon sokáig igazgatta művészeti vezetőként a céget. Teljesen egyéni a stílusuk, igazából egyetlen divatirányzathoz sem csatlakozott sohasem a Cartier-ház, inkább bizonyos konzervativizmus, időtálló stílus az, ami jellemzi ékszereiket, ékszer-karóráikat. (A keleti megrendeléseik miatt mindazonáltal a keleties stílus, az indiai és perzsa motívumok azok, amelyek megjelennek náluk, az ornamentikában.) A leopárd az igazi, visszatérő Cartier-motívum, amely egyben a cég szimbólumává vált. (Gyémánttal és sötétkék zafírral is készült.) Jellemző még a Cartier-ház ékszereire az ún. „gyümölcssaláta” stílus is, amely sok, különféle színes drágakő művészi megkomponálását jelenti egyetlen ékszerkölteményben.
BULGARI
Az egyik leghíresebb olasz luxus ékszerház, amely merész újításaival vált igen elismertté az ékszerek világában.
Az olasz ékszercéget a görög származású Sotirio Bulgari ötvös mester alapította. A 19. század vége felé Nápolyba költözött, majd 1884-ben, Rómában nyílt meg az első üzletük és ma is ott található a patinás cég előkelő üzlete a via Condottin. Az 1930-as években már nagyon híres volt az ékszerek készítésére szakosodott cég.
A Bulgari-stílus teljesen egyedi, különleges formavilág, nem követi semmiben sem az ún. francia ékszerészek stílusát, sem pedig más stílust. A Bulgari ékszerekre nem annyira a légies, könnyed megfogalmazás jellemző, inkább színes, vidám, életörömtől áradó formavilág ez, testesebb, robosztusabb művészi kivitelezés mondható el az ékszerekről vagy az egyéb használati tárgyakról. A cabochon (gömbölyded) csiszolás is nagyon gyakori a Bulgari ékszereknél, ami kiválóan illeszkedik a Bulgari stílusjegyekhez, valamint az ún. koptatott smaragd is feltűnik a nemes anyagok területén. Egyesek szerint sokat merített Bulgari formavilága az etruszk művészetből is.
Van Cleef & Arpels
A cég igazi családi dinasztiát képvisel a nagy ékszerházak között. A francia céget 1904-ben vagy 1906-ban alapította Julien és Charles Arpels, ill. sógoruk Alfred van Cleef, aki holland származású ékszerész volt.
Kiváló, előkelőségekből és hírességekből álló ügyfélkört hódítottak meg rendkívül eredeti és nagyon elegáns kivitelű ékszereikkel, többek között Marlene Dietrich is ügyfelük volt. Elegancia, finom színharmónia jellemezte leginkább ékszereiket. A balerina, vagy táncosnő motívum is az ő ékszereiken jelent meg elsőként. Az ún. „láthatatlan” foglalat ugyancsak a cég találmánya, ők alkalmazták először. Az egyiptomi ötvösség is nagyban hatott elegáns ékszereik formavilágára. Az 1925-ös világkiállításon első díjjal jutalmazták az egyre elismertebb cég alkotásait. A kor nagy sztárjai, a művészvilág szívesen vásárolta a cég által fémjelzett ékszereket és az egyéb luxus használati tárgyakat. Megállapítható, hogy ez a nagy hagyományokra visszatekintő cég is mindig kitűnően tudott alkalmazkodni a változásokhoz, a kor diktálta követelményekhez.
Verdura
Fulco di Verdura, az itáliai születésű művész pályafutását, ahogy már említettük Coco Chanelnél kezdte 1927-ben textiltervezőként, majd a divatház részére ékszerek tervezésébe fogott. Nagy hatással volt rá természetesen a jól ismert Chanel-stílus, a kosztümökhöz tökéletesen illő ékszereket tervezett. A harmincas évek elején New Yorkba költözött és a jóhírű ékszerésznek Paul Flatonak kezdett ékszereket tervezni. Később önálló üzletet nyitott. Rendkívüli művészi szabadsággal, eredetiséggel alkotta meg tárgyait, ezért hatással volt a következő művésznemzedékre is. Igen sokat utazott és élményeit, a megismert új anyagokat is mind-mind felhasználta sajátos stílusa megteremtéséhez. A színes drágaköveket nagymértékben használta, az igazgyöngyöt, valamint mindenféle különleges anyagot (kagylókat stb.) is esetenként. Hatott rá a reneszánsz zománctechnika, különös módon pedig a müncheni Kincstár anyaga, amit memoárjában meg is említ. Verdura csak igen kevés gyémántot használt, platina ékszert egyáltalán nem tervezett. 1972-től már teljesen visszavonult, Londonba költözött, ott élt 1978-ban bekövetkezett haláláig. Szülővárosában, Palermóban temették el a kor egyik nagy ékszertervezőjét – ezzel zárta az előadó, dr. Oberfrank Ferenc a témájául választott luxus ékszerházak rövid, de annál tanulságosabban felvázolt történetét.
Az előadás végén Oberfrank Ferenc kitért a jelenkor tendenciáira is, a válság sújtotta magyar gazdaságra, ami nem kíméli a hazai ötvösöket, ékszerészeket sem. A teremtő erő, az alkotói fantázia, a művészi szabadság, a tehetség ebben a szakmában szerinte nélkülözhetetlen, ami szerencsére meg is van, a hazai ékszerésznemzedék ebben nem szenved hiányt. Hiányolta azonban a szakmai részéről megnyilvánuló elengedhetetlen összefogást, ami a nemzetközi megmérettetéshez feltétlen szükséges a források szűkössége miatt.
Tudósító: Kránitz Iréne
A piacvezető hazai régiség, műtárgy- és ékszerbecsüs oktatást, továbbképzést szervező V-Pearl Kft. által meghirdetett igen népszerű Művészeti Szabadegyetem ez évi harmadik előadásának témáját méltán nagy érdeklődés előzte meg szakmai berkekben, melyet az előadó személye dr. Oberfrank Ferenc a szakma, a hazai ötvösművészet, ékszerészet, minden ezzel foglalkozó szakember előtt kétségkívül nagy szaktekintéllyel bíró „doyen-je” még inkább fokozott. Az aranyművesség története c. könyv szerzője, a Magyar Ötvös főszerkesztője, számtalan szakirodalmi cikk szerzője sokak szakmai érdeklődését kiváltotta. A Pintér Sonja Galéria Falk Miksa utcai patinás termeiben már jóval a meghirdetett időpont előtt gyülekezett a szakmai közönség, beleértve a fiatalabb generációt, a szakmában már elismert kollégákat, művészettörténészeket, szakírókat, műgyűjtőket, a szakmához kötődő vagy a régiségek iránt érdeklődőket.
A témához illő, a luxus és az ízlés atmoszféráját sugárzó Pintér Galéria termeiben a nagyszámú, szakmailag nívós közönség soraiban kitapintható volt a feszült várakozás, amikor megjelent dr. Takács József, a Szabadegyetem művészeti igazgatója és vele együtt dr. Oberfrank Ferenc (sokaknak „Feri Bácsi”) kortalan, elegáns alakja, a szakmai és mesterségbeli tudás egyik hazai (és a nemzetközi színtéren is) reprezentatív személyisége. Dr. Takács József, bevezetőjében meleg szavakkal üdvözölte az előadót és közönségét, méltatva az előadó személyiségét, szakmai kvalitását, mely a látogatottságban, a kiemelkedő érdeklődésben is visszatükröződött. A közönség tapssal köszöntötte a pulpituson maradó Oberfrank Ferencet, aki egyedülállóan gazdag szaktudását osztotta meg ezen az estén a „nagyérdemű”-vel. A február eleji, még mindig hamar sötétedő estébe így érezhetően belevegyült a szakma szeretetének előadó és közönsége közötti kölcsönös és megfoghatatlan különös kisugárzása révén egy tavaszias, fiatalos, modern és egyben a luxust örök értéknek tekintő nagyon is időszerű, felszabadító „feeling”- je.
Oberfrank úr nagyívű bevezetőjében mindenekelőtt fontosnak tartotta kiemelni az emberiség, évezredekre visszanyúló örök igényét a szépség iránt, a test ékesítésére is irányuló természetes és ösztönös, egyben spirituális szükségletét. A test felékesítéséhez, a díszítéshez sokféle kiváló anyag állt rendelkezésre a természetben (fa, korall, kagyló, színes kövek, tollak, elefántcsont, növényi eredetű anyagok, réz, majd a nemesebb fémek), de az ember természeténél fogva valami időtállóra, értékesre törekedett, így a réz után csakhamar a nemesfémeket, elsősorban az aranyat - jó megmunkálhatósága és ragyogó színe miatt - viszonylag korán felfedezte történelme során.
Az előadó szerint, noha maguk az anyagfajták is önálló értéket képviselnek, ettől eltekintve a luxus iparágaknak, kézművességnek anyagban is az időtállóra, azaz nemesfémre, drágakőre van szüksége.
Az előadás egyik fő, megválaszolni kívánt kérdése, a luxusékszer fogalma volt. Melyek azok a feltételek, melyek teljesülése esetén ékszerről, netán luxusékszerről beszélhetünk?
Az előadó 4 szempontot kívánt ehhez megadni, amely nem más, mint a
- design - azaz a tervezés, amely döntő szempont,
- a kivitelezés,
- a felhasznált nemes anyagok (és nem mindig csak azok!)
- végül az ÜZENET, amelyet a tárgy hordoz, és amelyet külön is aláhúzott az előadó.
Az üzenet, amelyet maga az ékszer hordoz, nagyon fontos az előadó szerint.
Mi az üzenete egy gyönyörű, netán családi ékszernek? – tette fel a kérdést Oberfrank úr.
Egy csodálatosan kivitelezett ékszerrel üzen maga a Teremtő, egy fölöttünk álló transzcendencia és az üzenet lényege nem más, mint az öröm, hogy valóban leljük örömünket a szép tárgyban. De benne van az alkotó, a kivitelező öröme is, miközben a tárgy egyben tolmácsolja az ajándékozó fél személyes üzenetét a szerettei felé és a megajándékozott örömét, amit visszasugároz az ajándékozó félre, a szűkebb környezetére.
Az ékszereknek a társadalmi életben betöltött és időtálló szerepük kialakulásában óriási szerepe volt a modern korban a női emancipációnak is –emelte ki az előadó. Coco Chanel éppen a női emancipáció felismerésének köszönhette ragyogó divatkarrierjét, aki azzal vált máig utolérhetetlen divatkreátorrá, hogy olyan hordható, de mégis hallatlanul elegáns kosztümöket, ékszereket, parfümöt tervezett, amely alkalmazkodott a dolgozó, emancipált nő igényeihez, miközben a legválasztékosabban elégítette ki a francia divatban („haute couture”) közismert igen magas szakmai követelményeket. Chanel egy teljesen új korszakot nyitott meg a divat világában. A téma szempontjából érdekességként hangzott el, hogy Fulco di Verdura, a nagy olasz palermói születésű ékszerész szakmai karrierjét éppen Chanelnél kezdte.
Oberfrank úr előadása fő témájául azokat a vezető, igen nagy múltra visszatekintő, ma már nemzetközi hálózatként is működő európai luxus ékszerházakat választotta, amelyek kivétel nélkül a szakmai bátorság, egyedi formatervezés, az innováció, a folyamatos megújulási képesség, a körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás példaképeiként tűnnek ki az ékszerszakmában, ill. az ékszerdivatban. Ezek a világcégek ennek köszönhették, hogy minden időben talpon tudtak maradni, túlélve több mint 150 év legválságosabb periódusait, háborúkat, gazdasági kríziseket és valószínűleg a napjainkat sújtó gazdasági recessziót is túlvészelik.Oberfrank Ferenc előadásában egy fontos vezérmotívum volt maga a „nagybetűs” Gondolat, az ihlet, az alkotói szabadság, az invenció, amely sokkal fontosabb szerinte annál, hogy értékes vagy kevésbé értékes anyagot használ fel a tervező a kivitelezésben. Ami pedig a formatervezést illeti, nincs két ugyanolyan ékszer, ha egy igazán invenciózus tervező egyedi darabokat készít, a gondolat variációkat szül ugyanarra a témára…..
Nagyon szerencsés Oberfrank úr szerint az is, ha egy új technikai újításnak nevet is adnak, azt ugyanis jobban megjegyzik az emberek, amivel sokkal jobban el lehet adni a portékát (Tiffany-foglalat pl.), nem elég a száraz katalógus számozása.
Az alábbiakban a fenti értékes megállapítás illusztrálására a napjaink nagy európai - ma már luxus ékszerházaknak tekinthető - világcégeit tekintette át az előadás. Nézzük meg ezeket még egyszer mi is az olvasókkal együtt!
Boucheron
Frederic Boucheron francia ékszerész, aki eredetileg vésnöknek tanult, 1858-ban alapította meg cégét Párizsban. Ő volt az, aki elsőnek nyitott műhelyt a Place Vendome-on, amely később fogalom lett az ékszerszakmában. Közismert, hogy itt nyitottak üzletet a francia ékszerészek, ez az ékszervilág egyik szimbóluma ma is.
Bár a gyémántvésés nagy mesterének számított (gyémántcsokrai híresek voltak!), nagy alkotói szabadsággal kiváló minőséget teremtve használta fel a színes drágaköveket (türkiz, lápisz lazuli, jade stb.) vagy a korallt is, és nemcsak a legdrágább anyagokat alkalmazta míves kreációban. A régi korok, különösen a reneszánsz formavilága hatott rá (Cellinit tanulmányozta), szerette a zománctechnikát, de ezeket teljesen egyénien teremtette újjá. Kedvelte a természet motívumait, ezeket stilizáltan alkalmazta is. Nem idegenkedett az új divatirányzatoktól sem, art nouveau és art déco stílusban is készített remekműveket. Boucheron nem a drága alapanyagokat, hanem inkább a művészi kivitelezést tartotta fontosnak. Amikor a szenzációs régészeti feltárások lázba hozták a világot, az egyiptomi művészet is divatba jött, s ez rá is nagy hatással volt. Nagyon eredeti, igazi nagy művész volt, aki mindig meg tudott felelni valami újítással, merész ötlettel (az ún. „emeletes” foglalatot is ők vezették be elsőnek) a kor kihívásainak és a vásárló közönség igényeinek.
Cartier
A francia luxus ékszereket gyártó cég igazi világhírnévre, a karórák kivitelezésével, továbbfejlesztésével tett szert (Az ún. „fürdőkád modell” pl. nagyon híressé vált). Magát a céget Louis-Francois Cartier alapítja meg 1847-ben, Párizsban. Fia, Alfréd 1870 táján veszi át az üzletet. Három fia idővel szintén belép az üzlet irányításába, így Párizson kívül leányvállalatot alapítanak Londonban, majd később New Yorkban is kirendeltséget. A Cartier-stílus nagyon népszerű és keresett lett, különösen a felső tízezer köreiben. Királyi családoktól, főleg gazdag keleti maharadzsáktól is megrendelésekhez jutnak. 1910 körül csatlakozik hozzájuk egy tehetséges és invenciózus hölgy, Madame Jeanne Toussaint, aki nagyon sokáig igazgatta művészeti vezetőként a céget. Teljesen egyéni a stílusuk, igazából egyetlen divatirányzathoz sem csatlakozott sohasem a Cartier-ház, inkább bizonyos konzervativizmus, időtálló stílus az, ami jellemzi ékszereiket, ékszer-karóráikat. (A keleti megrendeléseik miatt mindazonáltal a keleties stílus, az indiai és perzsa motívumok azok, amelyek megjelennek náluk, az ornamentikában.) A leopárd az igazi, visszatérő Cartier-motívum, amely egyben a cég szimbólumává vált. (Gyémánttal és sötétkék zafírral is készült.) Jellemző még a Cartier-ház ékszereire az ún. „gyümölcssaláta” stílus is, amely sok, különféle színes drágakő művészi megkomponálását jelenti egyetlen ékszerkölteményben.
BULGARI
Az egyik leghíresebb olasz luxus ékszerház, amely merész újításaival vált igen elismertté az ékszerek világában.
Az olasz ékszercéget a görög származású Sotirio Bulgari ötvös mester alapította. A 19. század vége felé Nápolyba költözött, majd 1884-ben, Rómában nyílt meg az első üzletük és ma is ott található a patinás cég előkelő üzlete a via Condottin. Az 1930-as években már nagyon híres volt az ékszerek készítésére szakosodott cég.
A Bulgari-stílus teljesen egyedi, különleges formavilág, nem követi semmiben sem az ún. francia ékszerészek stílusát, sem pedig más stílust. A Bulgari ékszerekre nem annyira a légies, könnyed megfogalmazás jellemző, inkább színes, vidám, életörömtől áradó formavilág ez, testesebb, robosztusabb művészi kivitelezés mondható el az ékszerekről vagy az egyéb használati tárgyakról. A cabochon (gömbölyded) csiszolás is nagyon gyakori a Bulgari ékszereknél, ami kiválóan illeszkedik a Bulgari stílusjegyekhez, valamint az ún. koptatott smaragd is feltűnik a nemes anyagok területén. Egyesek szerint sokat merített Bulgari formavilága az etruszk művészetből is.
Van Cleef & Arpels
A cég igazi családi dinasztiát képvisel a nagy ékszerházak között. A francia céget 1904-ben vagy 1906-ban alapította Julien és Charles Arpels, ill. sógoruk Alfred van Cleef, aki holland származású ékszerész volt.
Kiváló, előkelőségekből és hírességekből álló ügyfélkört hódítottak meg rendkívül eredeti és nagyon elegáns kivitelű ékszereikkel, többek között Marlene Dietrich is ügyfelük volt. Elegancia, finom színharmónia jellemezte leginkább ékszereiket. A balerina, vagy táncosnő motívum is az ő ékszereiken jelent meg elsőként. Az ún. „láthatatlan” foglalat ugyancsak a cég találmánya, ők alkalmazták először. Az egyiptomi ötvösség is nagyban hatott elegáns ékszereik formavilágára. Az 1925-ös világkiállításon első díjjal jutalmazták az egyre elismertebb cég alkotásait. A kor nagy sztárjai, a művészvilág szívesen vásárolta a cég által fémjelzett ékszereket és az egyéb luxus használati tárgyakat. Megállapítható, hogy ez a nagy hagyományokra visszatekintő cég is mindig kitűnően tudott alkalmazkodni a változásokhoz, a kor diktálta követelményekhez.
Verdura
Fulco di Verdura, az itáliai születésű művész pályafutását, ahogy már említettük Coco Chanelnél kezdte 1927-ben textiltervezőként, majd a divatház részére ékszerek tervezésébe fogott. Nagy hatással volt rá természetesen a jól ismert Chanel-stílus, a kosztümökhöz tökéletesen illő ékszereket tervezett. A harmincas évek elején New Yorkba költözött és a jóhírű ékszerésznek Paul Flatonak kezdett ékszereket tervezni. Később önálló üzletet nyitott. Rendkívüli művészi szabadsággal, eredetiséggel alkotta meg tárgyait, ezért hatással volt a következő művésznemzedékre is. Igen sokat utazott és élményeit, a megismert új anyagokat is mind-mind felhasználta sajátos stílusa megteremtéséhez. A színes drágaköveket nagymértékben használta, az igazgyöngyöt, valamint mindenféle különleges anyagot (kagylókat stb.) is esetenként. Hatott rá a reneszánsz zománctechnika, különös módon pedig a müncheni Kincstár anyaga, amit memoárjában meg is említ. Verdura csak igen kevés gyémántot használt, platina ékszert egyáltalán nem tervezett. 1972-től már teljesen visszavonult, Londonba költözött, ott élt 1978-ban bekövetkezett haláláig. Szülővárosában, Palermóban temették el a kor egyik nagy ékszertervezőjét – ezzel zárta az előadó, dr. Oberfrank Ferenc a témájául választott luxus ékszerházak rövid, de annál tanulságosabban felvázolt történetét.
Az előadás végén Oberfrank Ferenc kitért a jelenkor tendenciáira is, a válság sújtotta magyar gazdaságra, ami nem kíméli a hazai ötvösöket, ékszerészeket sem. A teremtő erő, az alkotói fantázia, a művészi szabadság, a tehetség ebben a szakmában szerinte nélkülözhetetlen, ami szerencsére meg is van, a hazai ékszerésznemzedék ebben nem szenved hiányt. Hiányolta azonban a szakmai részéről megnyilvánuló elengedhetetlen összefogást, ami a nemzetközi megmérettetéshez feltétlen szükséges a források szűkössége miatt.